Most először kicsit nehéz, hogy itt vagyok és nem otthon. De lélekben arra is járok. Fogom a kezeket és adom-fogadom a nagy, szívből jövő öleléseket, könnycseppeket itatok fel és szomorkás de bíztató mosolyt osztok. Drága Dédi, nyugodj békében!

So here I am. I promised you a post about the city, though it already seems so far-far away. But I’m time traveling back with the help of my diary wthat I write daily. And I will share some experiences I had during my two days in Kathmandu and one day on the road from one ashram to the other.

Itt vagyok ismét. Ígértem, hogy írok a városról, most a természet lágy ölén töltöm napjaimat, így olyan távolinak tűnik. De kicsit időutazom a naplóm segítségével, amit szorgosan írogatok minden nap. J Úgyhogy íme a Kathmanduban töltött két nap és a városból vidékreutazás élményei.

On the first Sunday I went to the organic market with two girls from the ashram. We packed the vegetables, cheese, sweets, rice and flour into a small microbus. I’ve got the front seat the girls sat in the back. Most of the vehicles on the streets are old it’s very rare to see a car similar to the ones going on our streets. I was surprised that all these cars and microbuses are still working, especially since they use them on these roads with full of holes. Anyway I was a bit afraid, because of the state of the car, and because of their driving style. The transportation itself is an adventure. You have to be skillful to be a driver here, because they are moving in zigzags trying to get ahead and there are no lines, everyone goes where they can. The police are helping the traffic at the crossings. Everyone using horns all the time: I’m coming, I’m coming! The big trucks are painted colourfully, flowers, geometric patterns sometimes whole scenes and they always have some words written on their backs, like: Good luck! See you! Road king. One mistake and the game is over. Horn please! I really like their cheerful colours: blue, pink, red, yellow, green, etc.

Az első vasárnap, mikor az ashramból vittek zöldségeket egy organikus piacra én is velük tartottam. Egy kis mikrobusszal mentünk, ami hát nem volt épp mai darab, ahogyan a legtöbb jármű az utakon… Ránézésre nem is gondolnám, hogy még működőképesek…. Mondjuk amilyen rossz állapotban vannak az utak: kátyúk, nagy kődarabok nem tudom az általunk használt autók hogyan bírnák a strapát. Elöl ültem, eleinte kicsit feszült voltam részben az autó állapota, nagyobb részt pedig a vezetési stílusuk miatt. A közlekedés már maga egy kaland, a vezetéshez itt igazi tehetség kell: nincsenek sávok, mindenki megy amerre lát, cikk-cakkban kerülgetik egymást a teherautók, mikrobuszok, autók és motorosok. A kereszteződésekben rendőrök irányítják a forgalmat, a jelzőlámpák igen ritkák. Egyfolytában duduálnak: Jövök! Jövök! J A teherautókat szeretem, mert szép színesre vannak festve és mindig van valami olvasnivaló a hátukra írva, mint: Sok szerencsét! Az út királya. Viszlát! Egy hiba és a játéknak vége.

The market was in Patan which is south from Kathmandu, a beautiful old city. If you are a tourist you have to pay to walk on the streets at the old parts, because it is part of the world heritage and they are trying to save it and repair it from this income. Well it was shocking to see the beautifully carved wooden houses and the poverty right in front of it. There are many beautiful temples, palaces and houses. At the main square Durbar square I went into the Patan museum, which I learned later is the best in the country. I was still not in a very ’tourist mode’, so I mostly walked looked and watched and just let the beauty speak for itself and I didn’t read any additional information about what am I looking exactly. And I was ok with that. I had a guidebook in my hands, but I was walking on the streets just following my feet and let them take me wherever. Since they are NOT using street names finding anything in Kathmandu is very-very challenging. You have to ask the people, and ask them again. J So at first I wasn’t feeling so loosen-up, I was a bit worried about getting lost. But for the second time a week later I already got used to it.

A piac Patanban volt, ami Kathmandutól délre lévő város, de igazából össze van nőve vele. Az óvárosrészét a világörökség részévé nyilvánították, így a turistáknak belépőt kell fizetni az utcán sétálásért is. Ebből próbálják megőrizni a sokszázéves fafaragott domborzatú házaikat, templomaikat. Egyszerre látni a gyönyörű épületeket és a szegénységet, ami körbeveszi sokkoló volt. A főtéren (Durbar tér) jártam a Patan múzeumban is, amiről kiderült az ország legjobb múzeuma. Nem voltam túl turistaüzemmódban, az utcákon és a múzeumban is csak nyitott szemmel sétáltam és próbáltam befogadni a látottakat, nem olvastam utána mit is nézek épp. És így is jó volt, így esett jól.  Volt egy utikönyv a hónom alatt, de mivel nem használnak utcaneveket Nepálban, így a tájékozódásban nem sok hasznát tudtam venni. Elég nagy kihívás eltalálni bárhova, ha nem taxival megy az ember, de a kérdezősködő módszer működik, csak időnként sokadikra sikerül találni valakit aki megérti mit keresel és tudja is hogy jutsz oda. J Eleinte kicsit feszült voltam, hogy hogyan fogok tudni tájékozódni és nem eltévedni, de aztán úgy voltam vele, hogy egy taxiba bármikor be tudok ülni, hogy vigyen “haza”. A második alkalommal már egész bátran mászkáltam. És nem volt szükség taxira egyik alkalommal sem.

From Patan I had to take a local public transport bus to a place called Ratnapark and there change to another local bus, which should take me close enough to the ashram from where I can walk. By chance I ended up at the right bus station in Patan, so I took a bus and asked a girl when should I get off she said it’s close the ’fourth stop after this’ and she got off. Since the bus goes and if someone hits the side of the bus it stops and you can get on and off even if there were no original stops I still wasn’t sure when to get off. But others heard the conversation and told me it’s my time to get off, it turned out she had said the ’first stop after this’. J Well I’m still getting use to the pronunciation. There it took me 20 minutes to finally find the right bus. I got on a bus, sat in the back, and as we go the boy sitting next to me pat my shoulder and pointed behind us. There was a goat standing at the luggage space. I took my camera and tried to make a photo. Then I explained him that I’ve never travelled together with a goat before. Then he laughed. We didn’t talk much, but he helped me to stop the bus when my stop came. I got out the money from my pocket to pay for the ride, but the controller said that the boy just said to him in nepali that he will pay for me too. One busticket is 15 rupees, which is around 15 cents or 45 forints, a ticket costs almost 10 times more in Budapest…. This was another experience with the kindness of the people here. (The average monthly income is only around 60 euros!)  

Patanból helyi tömegközlekedéssel indultam el az ashramba. Át kellett szállnom, ahol kb 20 percbe tellt megtalálnom a másik nekem kellő buszt, mert rengeteg van, de végül sikerrel jártam. A busz hátuljába ültem le, a mellettem ülő srác megkocogtatta a vállam és mögém mutatott; a csomagtartóban egy kecske utazott! J Én persze erre előkaptam a fényképezőgépem, sajnos a kép nem lett jó… magyarázkodásba kezdtem, hogy még sosem utaztam együtt kecskével. Erre csak nevetett a kedves utitárs. Ő segített a leszállásban is, ugyanis a megállók sem fixek, a fix megállókon kívül bárkit felvesz a busz útközben aki megütögeti az oldalát. És bármikor le is szálhatsz, ugyanezzel a leszállásjelző technikával. Szóval a srác segített, hogy mikor is jön az én “megállóm”, majd mikor fizetni akartam volna a buszjegyért, akkor az “ellenőr” azt mondta nem kell, mert a kedves utitársam közben nepáliul közbeszólt, hogy ő fizeti a buszjegyemet. A jegy egyébként 15 rúpia, ami olyan 45 forint körül van, kevésnek tűnik a mi 400 forint körüli jegyárunkhoz, de itt a havi átlagkereset is csak 20.000 forint körül van! Na mindegy, nem az összeg miatt, hanem a gesztus esett jól, ami jól mutatja a helyiek hozzáállását a külföldiekhez. Eddig semmilyen negatív tapasztalatom nem volt a helyiekkel, volt egy fura figura, aki egy 20 percen át sétált mellettem a városban és mondta, hogy a barátom akar lenni, még az ashramba is velem akart jönni, de aztán sikerült erről lebeszélnem. Ő volt az egyetlen, akit nem tudtam hova tenni.

On the way to Terai, to the other ashram when the bus stopped I’ve got some mandarins from my travelling companions. Next to me was sitting a young couple with their 3 years old girl. Who really liked me (they said) and was talking to me non-stop in nepali and giving me from her chips and chewing-gum. J I didn’t have anything to give in return… but when I was blowing my nose she seemed to be interested in the pack of tissue papers what I took out from my pocket. So I gave it to her. I think she has never seen it before since they don’t really use, they spit a lot to the ground, children, old man, policeman, everyone, it’s common. And they blow their noses to the ground too, I don’t know yet how they do, and I still have around 87 tissue papers before I have to try it. J And the funny thing was that even her parents weren’t sure what to do with it, but then they used to clean the face of the child.

Úton Terai felé, a másik ashramba, mikor a busz megállt az utitársaktól mandarint kaptam. A mellettem ülő fiatal házaspár három év körüli kislánya volt a legnagyobb rajongóm (bár az egész buszon feltűnést keltettem turistaságommal), mindennel megkínált, amit evett. Én nem tudtam neki semmit adni… de mikor elővettem egy csomag zsepit, láttam hogy felkelti az érdeklődését, így a kezébe adtam. Szerintem még sosem látott ilyet, mert itt nem használnak zsebkendőt, a földre köpnek, fújnak orrot, mindenki a gyerek , az idős, a rendőr, nem illetlenség. A szülők is inkább a kislány arcának megtörlésére használták a zsebkendőt, bár apuka tett egy kísérletet az orrfújásra is. J

Before I continue with the roadtrip which took 6,5 hours (exactly the same as it took to fly from Munich to Delhi) let’s get back to Kathmandu a bit more. It is an extremely crowded city. There was a street, where people were trying to walk and motorbikes were trying to go, but we could barely move…. It’s noisy because of the horns and because they are like “southern people”, who like to communicate loudly. The dust is very big, it’s best if you wear something in front of your nose and mouth. It seems to be a very lively city where the life is happening on the streets. Usually they charge the tourists more than the locals no matter what you buy. Since it’s still cheaper than the price at home I haven’t started to persuade them about a better price, but I’ll learn it. There are some signs what I’ve found funny: like “KFC=Kwality Fast Food Café” of “Reliable Medical Pathology”.

Mielőtt folytatnám az útiélményeimet, ami egyébként 6,5 óráig tartott (pont annyi ideig, mint Münchenből Delhibe repülni) visszatérek Kathmanduba egy kicsit. Egy nagyon zsúfolt városról van szó, volt egy tér, ahol gyalogosok és motorosok próbáltak volna közlekedni, de olyan tömeg volt, hogy mozdulni se nagyon lehetett. Hangosak az utcák, a dudák zajától és az emberektől, a déli népekre hasonlítanak, hangosan szeretnek beszélni. Eleinte azt hittem kiabálnak, veszekednek, de aztán rájöttem, hogy csak egy-egy párbeszéd hangzik így. A por elég nagy, úgyhogy célszerű valamit a szánk-orrunk elé húzni, én ezt a sálammal oldottam meg. Egy nagyon élettelteli városnak tűnik, az utcán zajlik az élet, dolgoznak, beszélgetnek, üzletelnek, pihennek, mosnak, ott történik minden. Általában a turistáknak drágábban adnak mindent, mindegy mit veszel, de mivel még így is olcsóbb, mint otthon lenne, így egyelőre nem alkudoztam, de majd belejövök abba is. Időnként vicces feliratokkal találkoztam a városban, mint: “KFC=Kwality Fast Food Café” vagy a “Reliable Medical Pathology”, nekem az már gyanús, ha valami a megbízhatóságával hirdeti magát…

On my second visit in the city I was absolutely ok with the microbus ride, I’ve got used to it. I even enjoyed how we zigzagged between the trucks, motorbikes, other microbuses and pedestrians. (Oh yes, that’s challenging trying to cross the street on foot, you have to be really determined and go, and hope for the best that they will not hit you.) It was another very nice market (where I’m sure I’ll go back before I leave to buy some souvenirs) close to Thamel which is a touristic part of Kathmandu. I had a shopping list with me, and I was really proud to myself when at the end I could find everything but one: the things to make more bracelets with the children.

A második látogatás alkalmával már kifejezetten élveztem a mikrobuszos utazást, ahogy szlalomoztunk a járművek között. Gyalogosként elég nagy kihívás átkelni az út túloldalára, határozottan el kell indulni és remélni, hogy mindenki kikerül. J Ekkor egy másik piacra mentünk, nagyon tetszett, úgyhogy terveim szerint hazaindulás előtt még visszatérek. Ez a hely Thamel közelében volt, ami Kathmandu turistanegyede, így ott is körbe tudtam nézni. Volt egy kis bevásárlólistám és nagyon büszke voltam magamra, mert pár óra alatt mindent sikerült beszereznem, kivéve fonalat a karkötőcsomózáshoz, amit a gyerekekkel kezdtem el.

So on the road from Kathmandu to Terai (which is the name of the southern part of the country). I supposed to leave from the ashram around 11 am so that I have enough time to walk to the busstop where the bus will be around 11.15. Two boys helped to carry all the things, because I had some extra packages to bring with me to the other ashram and we left 5-8 minutes later so I was hoping that when the bus said they will be there around 11.15. they meant it in a nepali way which means at least 15 minutes later. So when the bus only came at 12.00 I wasn’t so surprised. While I was waiting I observed that they transport all kinds of things on the top of the buses: bags of course, animals (goat), motorbikes and even people. I was travelling with around 20 people in the microbus (called Kolhuwa Tiger) it was a not too old vehicle. Though on the webpage of lonely planet they strongly advise not to take the local transport if you travel to the countryside, since it was a private bus, and in the ashram they know the driver personally and there were two children in the car I felt rather safe. I’ve seen 3 crashed vehicles on the way, two trucks and one bus, but only one truck seemed rather fresh (maybe a day or so), the other two I think has been there for some time, they just couldn’t take the wreck away yet. There was music played, the view was mostly beautiful, so I wasn’t bored. Firstly I enjoyed the sight of the mountains with the terrace-fields, later there were a big river what we followed, and then from what I realized we are arriving to the south, there were more and more unknown trees. J At the end the driver dropped everyone out in front of their homes so it was really slow, but this way I also didn’t have to walk but I arrived right in the middle of the ashram.

Az utam Kathmanduból Teraira (ami az ország déli, sík részének a neve). Újabb bizonyítékot nyertem a nepáliak laza időkezeléséről, ahogy 45 percet vártam a buszra és közben megfigyeltem, hogy mi mindenfélét szállítanak a buszok tetején: csomagokat, kecskét, motort és embereket is. Kolhuwa Tiger névre hallgató kisbuszunk körülbelül 20 embert vitt belsejében (a tetején egyet se, csak a csomagokat) és nem tűnt túl lepukkantnak. Mivel az ashramból személyesen ismerik a buszvezetőt, így nyugodt voltam, hogy célbaérek egyszercsak. Végig zene szólt és a táj is gyönyörű volt; eleinte a teraszok a hegyoldalakban, aztán egy nagy folyó mellett vezetett utunk, majd onnan tudtam, hogy lassan a déli régióba érünk, hogy egyre több ismeretlen fafaj jelent meg és déli gyümölcsök csüngtek róluk. J Az út végén a busz mindenkit házhoz vitt, ami meglehetősen lassú volt, de mikor engem is az ashram közepén rakott le nagyon hálás voltam, hogy nem kell még a sötétben tovább bandukoldom.

Next week I’ll write about my days here, what I really enjoy so far. In the ashram there is no internet, I have to go to a shop. And since we have 97 hours without electricity per week I have to be lucky to go there at the right moment. But you will hear again from me sooner or later! J

Jövőhéten írok majd az itteni napjaimról, amik nagyon-nagyon jól telnek.  Az ashramban nincs internet, el kell mennem egy boltba és mivel hetente 97 órát töltünk áram nélkül, így kis szerencse is kell hozzá, hogy a bolti nyitvatartás, az én szabadidőm és az elektromosság pont egybeessen. De előbb-utóbb csak sikerül! J

 Hétfőn délelőtt elindulok a másik iskolába, úgyhogy ideje bemutatnom, hol töltöttem napjaimat eddig. Kilátás az erkélyről. Nem mindig ilyen tiszta az idő. Tegnap az eső is esett, először mióta itt vagyok azt mondják ez a tavasz jele… Hát lehet, viszont ez azzal járt, hogy egész nap nem sütött a nap, ami nem épp a meleg eljövetelét jelentette, legalábbis nekem.

/the view to one side - a kilátás az egyik irányba/

/the view to the other side - a kilátás a másik irányba/

/the house where I live - a ház, amiben lakom/

When the weahter is clear this is the view. Yesterday it was raining so it was nothing like this. They say the rain is the sign that spring is coming! J

/classroom 1 - osztályterem 1/

Most már minden nap megyek az iskolába és uzsonna előtt 2-3 osztályban tanítok. Meséket olvastunk, beszéltünk róluk, játszottunk, meg mesét írtunk. J Többen készítettek rajzokat is a meséhez meg csak úgy. Úgyhogy már egész kis gyűjteményem van. Most van itt a félévi vizsgaidőszak, az általános iskolákban is. De itt vizsga helyett tréninget, workshopokat tartanak az osztályoknak 10 napon keresztül. Ma volt az első nap; angol. Úgyhogy kibontakozhattam a feladatok megtervezésében. Tényleg úgy éreztem, hogy valamit hozzá tudok tenni a programhoz, mert hát a zöldségaprítás meg tésztagömbölyítés megy ugyan, de sokkal lassabban, mint a többieknek körülöttem. J

/classroom 2 - osztályterem 2/

I go to the school every day now. To teach some English, I was reading stories for the children mostly and we were discussing it. A 10 days long training started today for the childen, it covers all subjects. Today was English so during the preparation I could really be active and creative and I felt that finally a field where I’m competent. J

/writing story - meseírás/

Egyik délután felvittem fonalakat magammal az iskolába, hogy megtanítsam a gyerekeket karkötőt csomózni. És óriási sikere lett, azóta a ’Good morning! How are you?’ megszokott mondatok, amik mindig elhangzottak, ha valaki szembejött velem most kiegészültek azzal, hogy megkérdezik, mikor viszem a fonalakat, mert, hogy még a másik karjára is szeretne csomózni, vagy a testvéreinek, vagy az anyukájának. Úgyhogy az otthonról hozott 13-15 gombolyag fonalam már most a végét járja. Ma voltam a városban és megpróbáltam fonalat is venni, hogy a másik iskolába is jusson valamennyi. J Nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz.  A sorban állás nem erősségük, a fonalosztás stresszesebb feladatnak bizonyult, mint amire számítottam.

/makig bracelet - csomózás/

One afternoon I brought yarn (?) with me to the school and taught how to make bracelets. It was a big success. Since then the usual ’Good morning! How are you?’ greeting is longer with another question ’When will we make bracelets again? Can you give me more yarn?’. So I’m almost out of the materials already!

Bármit képesek kreatívan használni a gyerekek. A múltkor láttam, hogy a „chapati” sütés közben a fém lap alatt a tüzet úgy élesztgették, hogy egy fél üreges biciklikormányon keresztül fújták a levegőt. J Egy darab csillámló csomagolópapírral órákig eljátszott két kislány. Néhány pénzérme dobálásával egy osztálynyi gyerek szórakozott. Vannak ismerős játékok is, mint az ujjpárbaj és az ágasi favorit: körben ülős tenyérbecsapós; és tanultam újakat is. Kevés játéktárgyuk van és így is boldogok, nevetnek, játszanak, veszekednek, élnek és virulnak.

The children are really creative, they can play with anything. Two little girls were playing with a piece of glittering wrapping paper for hours, a whole class can play with a few coins. There were familiar games like thumb-fight, and the favourite game of the children at Ágas, when they sit in a circle and clap into the next persons palm. And I’ve also learned new games.

Egyik lánynak szülinapja volt és sok csokit, karamellát kapott mindenkitől és ahelyett, hogy eltette volna magának későbbre egy részét szétosztotta. De nem csak tőle, más gyerektől is kaptam már cukrot meg tasakos samponmintát. Nem nagyon vannak saját tulajdontárgyaik, másképp viszonyulnak a tulajdonhoz. Mikor beinvitáltam két lányt, akik fonalért jöttek, míg az egyiküknek levágtam a fonalat és megmutattam hogyan kezdje el a másik lepakolta a polcomról mindent a neszeszerembe is simán belekukkantott, rákérdezett mindenfélére, hogy ez mi meg az mire való. Kicsit furcsa volt, ahogy a dolgaim között keresgélt, de nagyon sok érdekesség volt szem előtt. J

Múlt hétvégén volt egy táncbemutató. Nagyon tetszik a táncuk! Nem tudom a másik iskolában is lesznek-e táncórák, ha igen, remélem belóghatok majd egy-kettőre. Az itteni tánctanár február végén hónapokra elmegy turnézni Európába. J

There was a dance performance last weekend. I really loved it! So I hope I’ll have a chance to learn some.

/cows - tehenek/

Tegnapelőtt délután nem volt iskola, mert sok volt a ház körüli teendő. Ami azt jelentette, hogy a gyerekek nagy része a tehenek alól zsákokba pakolta a trágyát, a nagyok meg a zsákokat a teherautóra cipelték, mert ment a szállítmány a másik iskolába. Az délebbre van, ott nagyobb a farm és nem elég az ottani tehenek termése. Ebbe a tevékenységbe nem invitáltak be és én sem erőltettem. Inkább a másik „vendéggel” az ashramból elindultunk megmászni az itt magasodó hegyek egyikét. Nem jutottunk fel a tetejére mire lement a nap, úgyhogy visszaindultunk, de vasárnap, ha jó idő lesz, újabb expedícióra indulunk majd. A fák közül így is gyönyörű volt a kilátás.

On a schoolfree afternoon while the children were packing the cow manure to the back of a truck to send it to the other ashram (where the fields are bigger so what the cows make there is not enough), I went hiking with another foreign guest. We couldn’t reach the top before sunset, but the view was amazing even from between the trees.

Az iskolában töltött órákon kívül próbálkozom a rizsszitálással, válogatással, meg a ’chapati’ készítésben is egyre ügyesebb vagyok. Általában azért még csak golyókat gömbölyítek, de időnként már nyújthattam is a tésztát! A szülinapi vacsoránál is szép, összehangolt láncban dolgoznak és gyönyörű lett a végeredmény. Az elsők kis gombócot gyúrnak a tésztából, a következő kettő ember kerekre nyújtja és itt félbe is vágja, a következők pedig megtöltik, és szépen összezárják a bugyrokat. Aztán olajban kisütötték, és az utolsó ember a láncban tálcákra helyezte őket lecsöpögni… az icipici mindmegette. Hát igen, utána megettük. Nagyon finom volt, otthon ettem hasonlót (a nepáli napon), de ennek sokkal jobb volt a fűszerezése. Ritkán esznek ilyet, de a szülinapos a hét végén elmegy az ashramból, úgyhogy ez egyben búcsúvacsora is volt. A családja Belgiumba költözött és ő is utánuk megy.

The dinner making is a real groupwork. Someone mixed the dow, then two people make small balls, the next two people form it into flat round shape, and this time also cut it into half. The next people fill the dow with the filling and form it nicely. Then another person fries it, and the last person sets them on trays so the oil can drip…. And of course at the very end we eat it. It was a really delicious birthday/farewell dinner for a girl who will leave the ashram.

Tetszenek a mindennapok, nyugodtak. Reggelente néha jógázom az egyik nővel, most meg egy 10 napos jóga workshop kezdődik a gyerekeknek, úgyhogy időnként azon is részt veszek. Szembesültem azzal, hogy a tüdőkapacitásom sehol sincs az övékhez képest… Majd a nyáron letesztelem, hogy úszás közben érezhető lesz-e a jóga hatása.

Minden este chanting and meditation, már a lábaim is egyre jobban bírják. Még mindig nagyon megfájdulnak a térdeim az egész napos földön üléstől. De tegnap először már nem fájt annyira, hogy ez megakadályozzon a meditálásban. J Két este volt tanítás is meditálás előtt, a spiritualitás volt a téma. A könyvtárból ki fogom venni Sri Aurobindo valamelyik írását, elvégre róla nevezték el az ashramot és az iskolát is, így szívesen megismerném részletesebben gondolatait. Nem lesz egyszerűen emészthető, azt már ebből a két ízelítő estéből megtudtam. De hátha egy-két alapgondolat leér a 4,5 hónap alatt.

/temple behind the school - az iskola mögötti templom/

I love my days here. They are calm. Some mornings I do yoga, most evenings I join the meditation and chanting. My knees are hurting from the lot’s of sitting on the floor. But I’m getting more and more used to the sitting positions so my legs hurt less and less. There were a teaching about spirituality. And I think I will get a book from Sri Aurobindo from their library, since they named the ashram and the school after him so I would like to know his philosophy better. It won’t be an easy to read him, but maybe I can digest a few thoughts during theese months.

Üdvözlet Nepálból! Greetings from Nepal! Namaste!

Következő bejegyzésben mesélek a városról! The next writing will be about the city!

E.

UI.: Érdekesség: Nepálban az igent nem bólintással jelzik, hanem a fej oldalra billentésével. Amitől én mindig inkább egy ilyen vállrándításszerű mindegyre asszociálok, vagy „hát jó”. Sokszor zavaró, de remélem, nemsokára megszokom. Hiszen már kezdek a járda bal oldalán közlekedni és nem beleütközni minden szembejövőbe. J

And the translation to the previous post:

The plane I took from Budapest was flying above the house I live in, so my eyes were fixed on the dark dot down there, what I thought to be my home until the window became foggy from my breath and the heat of my palm…. The airport in Munich is huge, but there are lot’s of creative ideas how to make the waiting more comfortable in the transfer area. The flight from Munich to Delhi took around 6,5 hours, and I think we were around halfway when I started to believe, that it’s really happening I’m at the beginning of a looong and excitting journey! I’m really doing this.

Arriving to India was different then what I expected, it was foggy and cold, there were no heating at the airport. At the international transfer dest I mentioned, that in Hungary the check-in lady wasn’t sure if she can send my luggage all the way till Kathmandu or just until Delhi. I didn’t have a visa to India so they went down to the luggage claim to search for my backpack, it took 2 hours, but they’ve found it! J In the meanwhile I started talking with girl from Finland, who now lives and works in Nepal. She gave me a lot’s of useful tips and invited me to dinner! So I’ve already felt welcomed in Nepal though I wasn’t even there yet.

The airport of Kathmandu is like an exhibition from the past, red brick building, no computers at the immigration office desk… As you walk along a corridor from the plane into the building there are funny facts about Nepal. „We have the highest mountains and the shortest people”. „We express their creativity in the use of horns”. etc. Both are true, I’m always hitting my head  into doorframes and I’m longer than my bed. The streets of Kathmandu are loud from horn „music”, I haven’t decided yet if it annoys me or I like it. J

When I stepped out from the airport, the reality hit me. The Asia what I’ve only seen on screen before was right in front of me with it’s noises, dust, and the crowd. I could’t find anyone holding a sign with my name so I phoned the ashram from my newly bought nepali sim card and they were on the way but their car broke down so they had to change into a taxi to come.

It was already dark when I arrived to the ashram. Two girls showed me my room. It was on the top floor of a nice white building. And it was already dinner time so we went to eat. The dining hall is a big room with concrete floor. They leave their shoes outside of the building. First my feet was really cold, but when I’ve seen some of the children next to me on bare foot I knew I’ll just have to get used to it. The temperature during the day is nice, around 15-18 degrees, but at night it’s below freezing. So between 9am and 5pm I have no problem, but the rest of the evening, night and morning is challenging since they have no heating and only cold water in the tap. (They have water in the tap! It’s a good thing!).  I’ve seen coming from the airport that they make small fires on the street in front of the houses and sit around to warm up a bit. Here there is also an outside kitchen were they cook above fire, you can go there to get some heat. The children are having a shower once or twice a week on the rest of the days they use some heated water to clean themselves a bit. So I quickly decided that it’s not necessary for me neither to have a cool shower every day. My sleeeping bag is really great so I’m not cold during the night.

An ordinary day at winter looks like this: people are getting up from 4 am, because there are cows to milk breakfast to prepare and other things. Breakfast is at 7am, then children make their homeworks, then help around the house and in the garden, at 9.30am is lunch, and from 10am to 11am there is chanting for the children at the school garden and at 11am their lessons start. Around 1.30pm there is ’snack’ and then school continues till 3.30pm. After that they have some work around the house again and they have freetime usually after 5 pm. Dinner is around 6.15.pm. Then from 7pm to 8pm there is chanting and meditation. After that they go to sleep or study or do their own things. The children usually help around the house 2x1 hours per day. It seems well organized, everyone knows when to be where and do what (except me, but I’ve started to find my place). It’s also really sweet how young children if they have an argument run for an older child and ask him or her to decide who is right. J

I’ve taught a few Enghlish lessons in school, we’ve learned colours, bodyparts, animals and read a few stories. They have Englis, Nepali, Science, Sociology, Music, Dance and Painting class so it’s quite complex, they can figure out what interests them and if nothing in school there is still the farming.

Everyone is really nice and open to me. They ask if I need anything even the small children give their place to me next to the fire and I have to strongly insist that they can stay there otherwise I’ll have to sit there. The older children ask more times a day how am I, how did I sleep, etc. Some of the adults doesn’t speak English, but from the finest pieces placed on my plate by the women int he kitchen I know that they treat me special too.

I’m trying to take part in the works around the house, but I don’t even know the name of the activities in Hungarian so I won’t try the English translation. I was „selecting” rice and wheat, I worked with dry corn, and I’m really good in pealing potatoes, and chopping vegetables since these are activities I’m familiar with. J And I’m trying to become the master of „chapati” making, which is the name of their flat, round bread. I’m at the beginning of the chain, forming small balls from the dow. J

I’m learning some nepali from the children, but it’s still not enough to communicate, but slowly, maybe in a few months.

I feel myself really great here. They have another ashram and school at the south part of Nepal where they need more help, so next week I’ll go there, and it’s likely that I’ll spend most of my time there. But if it took me less than a week to find my place here I think it won’t take much more there neither. The weather is warmer there and the air is less dusty. Though the mountains are further… but they have rhinos, special one-horned rhinos. Nowadays they are causing some trouble distroying the plants in the garden with their giant feets, but they hope to fix this problem. I don’t think I could be much help in that, I don’t know anything about rhinos…. J

Greetings from Nepal! Namaste!

My dear non-hungarian friends I’ll come with a shorter English version soon. I’ve checked google translator it’s useless. I’m feeling amazing, everything is really different from what I’m used to, but I enjoy it, and I really feel welcomed here.

Már sötét volt mire beszálltam a repülőbe, tekintetem az ablaküvegre tapadt, ahogy Budapest távolodó fényeit figyeltem. Gyönyörű volt. Majd észrevettem, hogy az ott a Stadionok! és odébb meg a városligeti műjégpálya, így aztán a házunkat is be tudtam azonosítani a szemben lévő templom alapján. Úgy kanyarodtunk, hogy még egy két pillantást arra is vethessek a magasból. Aztán bepárásodott az ablaküveg…

A müncheni reptér óriási, tényleg! Egy végtelennek tűnő séta volt átérni ahhoz a kapuhoz, ahonnan a következő gép indult, pedig egy terminálon voltak és azt gondoltam G3 és H44 nincsenek olyan messze, pedig de. Egyébként nekem tetszett a reptér, kreatív játszóterek, kényelmes kanapék. A repülőút Új-Delhiig 6,5 óra volt és körülbelül a felénél kezdtem elhinni, hogy mindez tényleg megtörténik. Útrakeltem.

Delhiben a nemzetközi átszállás asztaloknál lejelentkeztem és megemlítettem, hogy Magyarországon bizonytalanok voltak, fel tudják-e adni a csomagomat Kathmanduig, vagy csak Delhiig. És jól tettem, mert szegények végül 2 órán át keresték a csomagomat, és meglett! J  Közben egy svájci család, akiknek Nepálban van egy túraközpontjuk adott egy névjegykártyát, hogy csatlakozzak hozzájuk túrázni, ha van kedvem. Majd egy finn lánnyal beszélgettem, aki július óta Nepálban dolgozik, sok praktikus tanáccsal látott el és meghívott magához vacsorázni, egy Kathmanduhoz közeli kisvárosba. Szóval még meg sem érkeztem, de már úgy éreztem szívesen vagyok látva az országban. Viszont India nem olyan volt, mint amilyennek képzeltem, nagy köd és hideg, nincs fűtés a reptéren sem és majd megfagytunk.

A nepáli reptér olyan, mintha időutazáson járnánk, nem tűnik túl XXI. századinak.  Vörös téglaépület, a vízumintézésnél sincsen számítógép… Ahogy sétál be az ember az épületbe egy hosszú folyosón, mindenféle érdekes feliratok láthatóak, mint például, hogy „a világ legmagasabb hegyei náluk vannak, meg a legalacsonyabb emberei”.  Meg hogy kreatívan használják a dudákat. Mindkettő igaz, az ágyról lelóg a lábam és mindig beverem a fejem a lépcsőn meg néha az ajtófélfába is. Olyan dudaszimfónia hangzik Kathmandu utcáin, hogy azt sem tudja az ember hova forduljon. Az imigrációs irodában még kekszet is kaptam a vízum mellé, csak úgy, mert kedves vagyok. J

/airport, reptér/

 Mikor kiléptem a reptérről, akkor kicsit lesokkolt a valóság. Az eddig csak képernyőn látott Ázsia ott volt testközelben. A por, a tömeg, a hangok… Körbenéztem itt vannak-e értem aztán vissza is húzódtam a reptér épületének oldalához, mert  az utca túloldalán taxisok és szállásajánlók hada állt, körülbelül 15 hotelbe akartak elvinni egyszerre, hogy menjek oda lakni. Úgyhogy visszamentem a reptér oldalára és újdonsült nepáli sim-kártyámat felavatva felhívtam az ashramot, hogy jönnek-e értem. Lerobbant az autó amivel elindultak, úgyhogy átszállt valaki egy taxiba és már úton volt, így csak egy fél órát kellett várnom a kellemes délutáni napsütésben. Bizony egész barátságos volt a hőmérséklet.

/lunch, ebéd/

 Már besötétedett mire megérkeztem az ashramba, a helyre ahol önkénteskedni fogok. Két lány megmutatta a szobámat, és mivel vacsoraidő volt egyből enni mentünk. Az ebédlő egy nagy betonpadlós terem, kinn az udvaron hagyják a cipőjüket és ki mezítláb, ki zokniban megy be. A hőmérséklet naplemente után hideg. Éjjel még fagy is. És fűtés sehol nincs. A reptérről jövet láttam, ahogy az utcán tüzet raknak a házak előtt és köré gyűlnek melegedni. Az ebédlőben vastagabban fonott gyékények vannak leterítve és azon térdelve, ülve esznek a földön. Kézzel. A levest ráöntik a rizsre. A „csapati”-val, ami ilyen lapos kenyér, mint a pita amibe a gyrost csavarják, szóval a  csapatival tunkolják, vagy az ujjuk közé csippentik a falatokat. Most már én is egyre bátrabban használom a kezeimet, de én még főleg a kanál segítségével juttatom a falatokat a számba.

Az, hogy nincs fűtés azt jelenti, hogy délután 5 és reggel 9 között nagyon hideg van, mindegy, hogy kint vagy vagy benn. Ha kinn vagy fúj a szél, ha benn vagy, mezítláb vagy, hideg a kő. Most már kezdem megszokni, az első két nap még napközben sem melegedtem át, hiába volt 15 fok körül. Tegnap már igen, olyannyira, hogy egy hideg zuhanyt is bevállaltam. Eddig csak olyan óvatosan mosakodtam a hidegvizet magamra lötykölve, de most vettem egy frissítő fürdőt és nem volt olyan szörnyű, mint amilyenre számítottam. Azért otthon ragaszkodni fogok továbbra is a fűtéshez biztosan, a hideg zuhanyt majd 5 hónap múlva megmondom. J A gyerekek csak hetente egyszer zuhanyoznak, (mosakodnak kannából közben is), úgyhogy a mindennapos zuhanyról én is letettem.

A hálózsákom szuper, így legalább éjjel nem fázom. Első reggel azonban a szekrényből kivett ruháim magamra vétele közben igen élénken ugrándoztam. Így tanulva az esetből, azóta egy hálózsákban alszom, a testemet közvetlenül érintő másnapi ruhadarabjaimmal. Így kevésbé traumatikus az öltözés. A hálózsákból kimászás továbbra sem kellemes. A hidegen kívül még a földön üléssel küzdök, nem tudok sokáig térdelni vagy törökülni, pedig általában egész nap erre lenne szükség, de előbb-utóbb csak megszokja a térdem, legalábbis remélem.

A szobámból kilépve gyönyörű látvány fogad, zöld hegyek, kis házak, közöttük veteményeskert. Az éjjeli hideg ellenére itt nem olyan a tél, mint nálunk. A szobámban van két ágy, egy szekrény, egy kis asztal és egy szék. Meg két lámpa az egyik akkor is működik, ha áramszünet van (még nem volt olyan nap, hogy egész este lett volna áram és sokszor napközben sincs), mert az saját áramforrásra van kötve, amit vízenergiával látnak el. A csillárszerű képződmény nem nagyon illik ide, giccses egy darab és inkább nyugati stílusra emlékeztet. Gondolom, hogy a vendég otthon érezze magát. J

Egy átlagos nap úgy néz ki, hogy 7-kor reggeli, előtte télen nincs közös jóga, mert a kisgyerekek megfagynának, de aki szeretne jógázhat magától. Igazából 4 körül kezdődik a nap, mert a teheneket meg kell fejni, meg hasonlók, tehát 4 után folyamatosan kelnek az felnőttek-gyerekek és végzik a feladatukat. Reggeli után írnak házifeladatot a gyerekek, majd besegítenek a teendőkbe. Fél 10-kor van ebéd. Utána 10 és 11 között van chanting&meditation az iskolaudvaron a gyerekeknek, 11-től pedig kezdődnek az órák. Fél 1-fél 2 között valamikor van uzsonna. Majd utána fél 4-ig még órák vannak. Utána szabadidő és feladatvégzés, minden gyerek 2x1 órát segít be valamibe, reggel és délután. Havonta változnak a feladatkörök. Nagyon jól szervezett, mindenki mindig tudja mi a feladata és nagyon lelkiismeretesen el is végzik azt. A nagyobb gyerekek segítenek a kisebbeknek, este, ha elalszanak a kicsik meditálás közben, akkor időnként ölben viszik az ágyig. És nagyon helyes, ahogy ha két kicsi veszekszik előbb, utóbb egyikőjük elszalad egy nagyobb gyerekért (ritkábban felnőttért) hogy tegyen rendet.

Már tartottam néhány angolórát az iskolában. Nagyon helyesek a gyerekek, bár az angol kiejtésük sokszor nehezen érthető. A bevett rutin minden óra elején: „Good morning Miss! (kórusban) majd én: Good morning Class! You can sit down. erre ők: Thank you miss! (kórusban). Majd visszaváltanak a normál kommunikációra, amit előtte is használtak velem. J Angolon olvastunk mesét, tanultunk színeket, testrészeket, ruhadarabokat. Voltam benn egy szociológia órán is, velük európai országokról beszélgettünk. Ma délután megnéztem az egyik kisfiú szociológia füzetét és nagyon komoly dolgok vannak benne, persze főleg Nepálról. Olyan tantárgyaik vannak amilyen tantárgyakat az ashramban élő felnőttek tanítani tudnak, minden osztálynak van nepáli órája, meg angol, természettudomány, ide tartozik a matek is, a szociológia meg a társadalomtudományokat öleli fel, úgyhogy végül egész komplex. Van zeneórájuk, tánc, éneklés, festészet, úgyhogy tényleg mindenki megtalálhatja azt, ami érdekli. És persze sportok: foci és ping-pong (tin-tin) a két legnépszerűbb, de van röplabdahálójuk is.

/children, gyerekek/

Mindenki nagyon kedves és nyitott felém. És lesik miben segíthetnek, mire lehet szükségem még az egész kicsik is átadják a helyüket este a tűz mellett, ha a közelben állok és úgy kell győzködni őket, hogy maradjanak nyugodtan. A kamaszok is többször megkérdezik kérek-e teát, meg hogy hogy vagyok, hogy aludtam, nem volt-e túl hideg. Az idősebb nők nem nagyon beszélnek angolul, de a tányéromra helyezett legfinomabb falatokból tudom, hogy különleges bánásmódban van részem az ő részükről is.

/búza válogatás/

 Próbálok bekapcsolódni a munkába, ahol tudok. Például rájöttem, hogy Hamupipőkének nem csak azért adta azt a feladatot a mostohája, hogy válogasson búzát, mert gonosz volt, hanem mert ez egy elvégezendő feladat. Szóval búzát és rizst is szitáltam már, ilyen szőtt kerek tálcaszerűségen. De nem csak szitálni kell hanem ügyes mozdulattal elérni azt, hogy a kicsi és hibás szemek a tál tetején gyűljenek össze, majd azokat kiszedni. Hát minden nap gyakorlok, de még messze vagyok a jó mozdulattól. Aztán morzsoltam kukoricát is, az legalább ment. Meg hámoztam és aprítottam zöldségeket, egyik nap például két órán át pucoltam eper méretű főtt krumplikat. J A veteményesben is szedtem már zöldséget, mikor a hétvégi piacra készültek, ahova ők is visznek eladni termékeket, mert ez itt egy ’organic farm’ és minden nagyon bio. Tényleg finomakat eszünk, friss alapanyagokból, szóval, ha nem lenne olyan hosszú a hazaút biztosan vinnék ezt-azt. Sajtot, lehet, hogy így is megpróbálok majd. De az még messze-messze van. J Addigra még el is felejthetem. Aztán már a csapati készítésnek is nagy mestere kezdek lenni, legalábbis a formázásának. Kis gömböc gömbölyítése, majd kerekre nyújtása. De tényleg kerek kell legyen, meg elég vékony, különben akik sütik visszaküldik.

/school and garden, iskola és a kert/

Használnak gáztűzhelyt is, meg a kertben tűzön is főznek, ennyi emberre nem elég a konyha. Voltam a „varrodában” is, ahol még lábbal hajtós gépek vannak, de legalább a vasalók között volt, olyan ami árammal működik és nem tűzzel.

A gyerekek tanítgatnak engem kitartóan nepáliul, nagyon türelmesek, pedig sokszor el kell mondaniuk mire megragad. Úgyhogy már egy-két mondatot tudok mondani magamról, meg meg tudom kérdezni hogy vagy és számolni is elkezdtem. Pár napja az iskolában egy nepáli órán „versenyeztek” velem a gyerekek, hogy ki ír tele előbb egy oldalt szépen az adott nepáli betűvel. Így ők motiváltak lettek a gyakorlásra és én is elsajátítottam már 8 betűt a harmincvalahány tagú ábécéjükből, ezek a ’ha’, ’ksha’, ’sha’, ’sza’, ’oua’, ’sa’, ’tra’ és ’gya’ hangoknak felelnek meg.

Jól érzem itt nagyon magam, de kiderült, hogy a másik iskolájukban, ashramjukban nagyobb szükség van segítségre, az Terai síkságon van délen, úgyhogy egy hét múlva átmegyek oda és ott fogok eltölteni néhány hónapot, bár ha itt ilyen rövid idő alatt megtaláltam a helyemet, biztosan ott is menni fog. Melegebb lesz, nincs ekkora por, de gyönyörű hegyek sincsenek, ellenben vannak messzi földön is híres egyszarvú orrszarvúk (az afrikainak két szarva van), amik éjjelente összetapossák a veteményeskertet, úgyhogy ki kell majd alakítani valami védelmi rendszert. De ebben azt hiszem, rám nem nagyon tudnak számítani, nem igazán értek az orrszarvúkhoz. J

Majd még jelentkezem, mikor tudok. Üdvözlet Nepálból! Namaste.

Útra készen állok (ülök). Köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy ez az álom valóra váljon és útra kelhessek. Egy óra múlva indulok a reptérre 21+8kg csomaggal a hátamon. Azt hittem nagyobb kihívás lesz a pakolás, de végül egész jól belefértem a táskákba, inkább térfogat, mint kilóproblémák léptek fel.

Lonelyplanet honlapján mindent átnéztem Nepálról, a bevándorlási hivatal honlapját is jól ismerem már, de legtöbb időt Sri Aurobindo Yoga Mandir honlapjának böngészgetésével töltöttem, ugyanis ez pontos úticélom. Itt találjátok: www.auronepal.net. Továbbra sem tudom mi vár rám, de akárhogyis, jó lesz! J

I’m ready to go. Many thanks for all the people who helped me to make this dream come true. In an hour I’m leaving to the airport with 21+8kg luggages on my back. I thought it will be a bigger challenge to fit in the backpacks, but at the end I managed it quite easily.
I’ve spent hours reading the webpage of lonelyplanet /nepal, I know quite well the homepage of the immigration office as well, but I’ve spent the most time surfing on the webpage of Sri Aurobindo Yoga Mandir, because this is my exact destination. You can find it here: www.auronepal.net . I still don’t know what to expect, but anyhow it will be great! J