My dear non-hungarian friends I’ll come with a shorter English version soon. I’ve checked google translator it’s useless. I’m feeling amazing, everything is really different from what I’m used to, but I enjoy it, and I really feel welcomed here.

Már sötét volt mire beszálltam a repülőbe, tekintetem az ablaküvegre tapadt, ahogy Budapest távolodó fényeit figyeltem. Gyönyörű volt. Majd észrevettem, hogy az ott a Stadionok! és odébb meg a városligeti műjégpálya, így aztán a házunkat is be tudtam azonosítani a szemben lévő templom alapján. Úgy kanyarodtunk, hogy még egy két pillantást arra is vethessek a magasból. Aztán bepárásodott az ablaküveg…

A müncheni reptér óriási, tényleg! Egy végtelennek tűnő séta volt átérni ahhoz a kapuhoz, ahonnan a következő gép indult, pedig egy terminálon voltak és azt gondoltam G3 és H44 nincsenek olyan messze, pedig de. Egyébként nekem tetszett a reptér, kreatív játszóterek, kényelmes kanapék. A repülőút Új-Delhiig 6,5 óra volt és körülbelül a felénél kezdtem elhinni, hogy mindez tényleg megtörténik. Útrakeltem.

Delhiben a nemzetközi átszállás asztaloknál lejelentkeztem és megemlítettem, hogy Magyarországon bizonytalanok voltak, fel tudják-e adni a csomagomat Kathmanduig, vagy csak Delhiig. És jól tettem, mert szegények végül 2 órán át keresték a csomagomat, és meglett! J  Közben egy svájci család, akiknek Nepálban van egy túraközpontjuk adott egy névjegykártyát, hogy csatlakozzak hozzájuk túrázni, ha van kedvem. Majd egy finn lánnyal beszélgettem, aki július óta Nepálban dolgozik, sok praktikus tanáccsal látott el és meghívott magához vacsorázni, egy Kathmanduhoz közeli kisvárosba. Szóval még meg sem érkeztem, de már úgy éreztem szívesen vagyok látva az országban. Viszont India nem olyan volt, mint amilyennek képzeltem, nagy köd és hideg, nincs fűtés a reptéren sem és majd megfagytunk.

A nepáli reptér olyan, mintha időutazáson járnánk, nem tűnik túl XXI. századinak.  Vörös téglaépület, a vízumintézésnél sincsen számítógép… Ahogy sétál be az ember az épületbe egy hosszú folyosón, mindenféle érdekes feliratok láthatóak, mint például, hogy „a világ legmagasabb hegyei náluk vannak, meg a legalacsonyabb emberei”.  Meg hogy kreatívan használják a dudákat. Mindkettő igaz, az ágyról lelóg a lábam és mindig beverem a fejem a lépcsőn meg néha az ajtófélfába is. Olyan dudaszimfónia hangzik Kathmandu utcáin, hogy azt sem tudja az ember hova forduljon. Az imigrációs irodában még kekszet is kaptam a vízum mellé, csak úgy, mert kedves vagyok. J

/airport, reptér/

 Mikor kiléptem a reptérről, akkor kicsit lesokkolt a valóság. Az eddig csak képernyőn látott Ázsia ott volt testközelben. A por, a tömeg, a hangok… Körbenéztem itt vannak-e értem aztán vissza is húzódtam a reptér épületének oldalához, mert  az utca túloldalán taxisok és szállásajánlók hada állt, körülbelül 15 hotelbe akartak elvinni egyszerre, hogy menjek oda lakni. Úgyhogy visszamentem a reptér oldalára és újdonsült nepáli sim-kártyámat felavatva felhívtam az ashramot, hogy jönnek-e értem. Lerobbant az autó amivel elindultak, úgyhogy átszállt valaki egy taxiba és már úton volt, így csak egy fél órát kellett várnom a kellemes délutáni napsütésben. Bizony egész barátságos volt a hőmérséklet.

/lunch, ebéd/

 Már besötétedett mire megérkeztem az ashramba, a helyre ahol önkénteskedni fogok. Két lány megmutatta a szobámat, és mivel vacsoraidő volt egyből enni mentünk. Az ebédlő egy nagy betonpadlós terem, kinn az udvaron hagyják a cipőjüket és ki mezítláb, ki zokniban megy be. A hőmérséklet naplemente után hideg. Éjjel még fagy is. És fűtés sehol nincs. A reptérről jövet láttam, ahogy az utcán tüzet raknak a házak előtt és köré gyűlnek melegedni. Az ebédlőben vastagabban fonott gyékények vannak leterítve és azon térdelve, ülve esznek a földön. Kézzel. A levest ráöntik a rizsre. A „csapati”-val, ami ilyen lapos kenyér, mint a pita amibe a gyrost csavarják, szóval a  csapatival tunkolják, vagy az ujjuk közé csippentik a falatokat. Most már én is egyre bátrabban használom a kezeimet, de én még főleg a kanál segítségével juttatom a falatokat a számba.

Az, hogy nincs fűtés azt jelenti, hogy délután 5 és reggel 9 között nagyon hideg van, mindegy, hogy kint vagy vagy benn. Ha kinn vagy fúj a szél, ha benn vagy, mezítláb vagy, hideg a kő. Most már kezdem megszokni, az első két nap még napközben sem melegedtem át, hiába volt 15 fok körül. Tegnap már igen, olyannyira, hogy egy hideg zuhanyt is bevállaltam. Eddig csak olyan óvatosan mosakodtam a hidegvizet magamra lötykölve, de most vettem egy frissítő fürdőt és nem volt olyan szörnyű, mint amilyenre számítottam. Azért otthon ragaszkodni fogok továbbra is a fűtéshez biztosan, a hideg zuhanyt majd 5 hónap múlva megmondom. J A gyerekek csak hetente egyszer zuhanyoznak, (mosakodnak kannából közben is), úgyhogy a mindennapos zuhanyról én is letettem.

A hálózsákom szuper, így legalább éjjel nem fázom. Első reggel azonban a szekrényből kivett ruháim magamra vétele közben igen élénken ugrándoztam. Így tanulva az esetből, azóta egy hálózsákban alszom, a testemet közvetlenül érintő másnapi ruhadarabjaimmal. Így kevésbé traumatikus az öltözés. A hálózsákból kimászás továbbra sem kellemes. A hidegen kívül még a földön üléssel küzdök, nem tudok sokáig térdelni vagy törökülni, pedig általában egész nap erre lenne szükség, de előbb-utóbb csak megszokja a térdem, legalábbis remélem.

A szobámból kilépve gyönyörű látvány fogad, zöld hegyek, kis házak, közöttük veteményeskert. Az éjjeli hideg ellenére itt nem olyan a tél, mint nálunk. A szobámban van két ágy, egy szekrény, egy kis asztal és egy szék. Meg két lámpa az egyik akkor is működik, ha áramszünet van (még nem volt olyan nap, hogy egész este lett volna áram és sokszor napközben sincs), mert az saját áramforrásra van kötve, amit vízenergiával látnak el. A csillárszerű képződmény nem nagyon illik ide, giccses egy darab és inkább nyugati stílusra emlékeztet. Gondolom, hogy a vendég otthon érezze magát. J

Egy átlagos nap úgy néz ki, hogy 7-kor reggeli, előtte télen nincs közös jóga, mert a kisgyerekek megfagynának, de aki szeretne jógázhat magától. Igazából 4 körül kezdődik a nap, mert a teheneket meg kell fejni, meg hasonlók, tehát 4 után folyamatosan kelnek az felnőttek-gyerekek és végzik a feladatukat. Reggeli után írnak házifeladatot a gyerekek, majd besegítenek a teendőkbe. Fél 10-kor van ebéd. Utána 10 és 11 között van chanting&meditation az iskolaudvaron a gyerekeknek, 11-től pedig kezdődnek az órák. Fél 1-fél 2 között valamikor van uzsonna. Majd utána fél 4-ig még órák vannak. Utána szabadidő és feladatvégzés, minden gyerek 2x1 órát segít be valamibe, reggel és délután. Havonta változnak a feladatkörök. Nagyon jól szervezett, mindenki mindig tudja mi a feladata és nagyon lelkiismeretesen el is végzik azt. A nagyobb gyerekek segítenek a kisebbeknek, este, ha elalszanak a kicsik meditálás közben, akkor időnként ölben viszik az ágyig. És nagyon helyes, ahogy ha két kicsi veszekszik előbb, utóbb egyikőjük elszalad egy nagyobb gyerekért (ritkábban felnőttért) hogy tegyen rendet.

Már tartottam néhány angolórát az iskolában. Nagyon helyesek a gyerekek, bár az angol kiejtésük sokszor nehezen érthető. A bevett rutin minden óra elején: „Good morning Miss! (kórusban) majd én: Good morning Class! You can sit down. erre ők: Thank you miss! (kórusban). Majd visszaváltanak a normál kommunikációra, amit előtte is használtak velem. J Angolon olvastunk mesét, tanultunk színeket, testrészeket, ruhadarabokat. Voltam benn egy szociológia órán is, velük európai országokról beszélgettünk. Ma délután megnéztem az egyik kisfiú szociológia füzetét és nagyon komoly dolgok vannak benne, persze főleg Nepálról. Olyan tantárgyaik vannak amilyen tantárgyakat az ashramban élő felnőttek tanítani tudnak, minden osztálynak van nepáli órája, meg angol, természettudomány, ide tartozik a matek is, a szociológia meg a társadalomtudományokat öleli fel, úgyhogy végül egész komplex. Van zeneórájuk, tánc, éneklés, festészet, úgyhogy tényleg mindenki megtalálhatja azt, ami érdekli. És persze sportok: foci és ping-pong (tin-tin) a két legnépszerűbb, de van röplabdahálójuk is.

/children, gyerekek/

Mindenki nagyon kedves és nyitott felém. És lesik miben segíthetnek, mire lehet szükségem még az egész kicsik is átadják a helyüket este a tűz mellett, ha a közelben állok és úgy kell győzködni őket, hogy maradjanak nyugodtan. A kamaszok is többször megkérdezik kérek-e teát, meg hogy hogy vagyok, hogy aludtam, nem volt-e túl hideg. Az idősebb nők nem nagyon beszélnek angolul, de a tányéromra helyezett legfinomabb falatokból tudom, hogy különleges bánásmódban van részem az ő részükről is.

/búza válogatás/

 Próbálok bekapcsolódni a munkába, ahol tudok. Például rájöttem, hogy Hamupipőkének nem csak azért adta azt a feladatot a mostohája, hogy válogasson búzát, mert gonosz volt, hanem mert ez egy elvégezendő feladat. Szóval búzát és rizst is szitáltam már, ilyen szőtt kerek tálcaszerűségen. De nem csak szitálni kell hanem ügyes mozdulattal elérni azt, hogy a kicsi és hibás szemek a tál tetején gyűljenek össze, majd azokat kiszedni. Hát minden nap gyakorlok, de még messze vagyok a jó mozdulattól. Aztán morzsoltam kukoricát is, az legalább ment. Meg hámoztam és aprítottam zöldségeket, egyik nap például két órán át pucoltam eper méretű főtt krumplikat. J A veteményesben is szedtem már zöldséget, mikor a hétvégi piacra készültek, ahova ők is visznek eladni termékeket, mert ez itt egy ’organic farm’ és minden nagyon bio. Tényleg finomakat eszünk, friss alapanyagokból, szóval, ha nem lenne olyan hosszú a hazaút biztosan vinnék ezt-azt. Sajtot, lehet, hogy így is megpróbálok majd. De az még messze-messze van. J Addigra még el is felejthetem. Aztán már a csapati készítésnek is nagy mestere kezdek lenni, legalábbis a formázásának. Kis gömböc gömbölyítése, majd kerekre nyújtása. De tényleg kerek kell legyen, meg elég vékony, különben akik sütik visszaküldik.

/school and garden, iskola és a kert/

Használnak gáztűzhelyt is, meg a kertben tűzön is főznek, ennyi emberre nem elég a konyha. Voltam a „varrodában” is, ahol még lábbal hajtós gépek vannak, de legalább a vasalók között volt, olyan ami árammal működik és nem tűzzel.

A gyerekek tanítgatnak engem kitartóan nepáliul, nagyon türelmesek, pedig sokszor el kell mondaniuk mire megragad. Úgyhogy már egy-két mondatot tudok mondani magamról, meg meg tudom kérdezni hogy vagy és számolni is elkezdtem. Pár napja az iskolában egy nepáli órán „versenyeztek” velem a gyerekek, hogy ki ír tele előbb egy oldalt szépen az adott nepáli betűvel. Így ők motiváltak lettek a gyakorlásra és én is elsajátítottam már 8 betűt a harmincvalahány tagú ábécéjükből, ezek a ’ha’, ’ksha’, ’sha’, ’sza’, ’oua’, ’sa’, ’tra’ és ’gya’ hangoknak felelnek meg.

Jól érzem itt nagyon magam, de kiderült, hogy a másik iskolájukban, ashramjukban nagyobb szükség van segítségre, az Terai síkságon van délen, úgyhogy egy hét múlva átmegyek oda és ott fogok eltölteni néhány hónapot, bár ha itt ilyen rövid idő alatt megtaláltam a helyemet, biztosan ott is menni fog. Melegebb lesz, nincs ekkora por, de gyönyörű hegyek sincsenek, ellenben vannak messzi földön is híres egyszarvú orrszarvúk (az afrikainak két szarva van), amik éjjelente összetapossák a veteményeskertet, úgyhogy ki kell majd alakítani valami védelmi rendszert. De ebben azt hiszem, rám nem nagyon tudnak számítani, nem igazán értek az orrszarvúkhoz. J

Majd még jelentkezem, mikor tudok. Üdvözlet Nepálból! Namaste.