Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem tudok rendszeresen hírekkel szolgálni, de hát errefelé a számítógép és az internet nem mindennapos dolog. A telefonomra sikerült internetet varázsolni (annyira nem volt bonyolult, csak nekem eszembe sem jutott, mert az otthon használt telefonom nem tud még ilyen modern dolgokat). Így nem vagyok teljesen elvágva a külvilágtól, de ritkán használom.

Az ünnepség sokkal nagyobb volt, mint amire számítottam. Azt megelőző 2 nap már elkezdtünk mindenféle finomságot sütni. Élveztem, hogy valódi résztvevője vagyok a készülődésnek. Remélem otthon is sikerül majd reprodukálni egy-két finomságot. A kedvencem egy édesség, olajban ropogósra sütött tészta melaszba áztatva majd igazi, frissen lereszelt kókuszba forgatva. Hmmm. Nagyon fincsi. Volt még fánkszerűség is, meg köményes-szezámos sós rágcsa. A program napján egy óriási lábos, kondér nem is tudom mi a megfelelő szó rá rizspudingot főztek, ami tejberizst jelent, de itt rizspuding néven fut. 110 liter tej 12 kiló rizs és 6 kiló cukor…. Ez aztán mennyiség. 

/ricepudding cooking/

Mert a programot követően a nézők ingyen ebédet/uzsonnát kaptak. Ez 1500 tálnyi ételt jelentett! Műanyagtányér helyett préselt levéltányérokon tálalva. Szóval rengeteg ember volt, több iskolából jöttek a diákok, meg a falu apraja nagyja, vezetősége. 

 /dance classical style/

Maga a program főleg táncokból és beszédekből állt, sajnos a beszédekből egy szót sem értettem…. Ezen kívül volt még néhány dal is. A táncok továbbra is nagyon tetszenek, volt tánc a klasszikus stílusban, voltak különböző néptáncok, például tharu, ez a népcsoport lakja a környező falut és nem tudom mi a táncstílus neve, de itteni könnyűzenére készült koreográfiák. Mindezek után utolsó táncként robot-dance. J Hét gyerek az iskolai egyenruhájukban adta elő, amit tanítottam nekik. Szerintem ügyesek voltak és a visszajelzések is jók, legalábbis ami hozzám eljutott. Együtt izgultam velük végig az előadásokat miközben „hivatalos” fotósként rögzítettem is az eseményeket.

 /robot dance/

Nagyon nagyon élveztem azt az 5 napnyi sürgés-forgást amíg itt voltak Kathmanduból is 25-30-an az ashram alapításának évfordulója alkalmából segíteni meg fellépni. Tényleg elememben voltam és úgy éreztem kinyíltam teljesen, kiléptem az óvatos megfigyelő szerepből már ismertem annyira a szokásokat és a mindennapi rutinokat, hogy el tudtam engedni magam. Szerveztem, besegítettem a főzésbe, próbáltunk, táncolunk, viccelődtünk, nevettünk, mesét olvastunk, beszélgettünk. És ahogy vége lett jött az érzés, hogy ez az 5 hónap nagyon hamar el fog szállni, és hogy akár több időt is el tudnék tölteni az emberekkel itt Terain és Kathmanduban. És akkor még ott vannak az ország felfedezésére irányuló terveim. Tényleg az az érzésem, hogy befogadott a közösség, van akikkel baráti a viszony, másokkal egész testvéri és van akik nagyon jó kis diákjaim… J

Mikor kérdezik, hogy el tudnám-e képzelni, hogy itt éljek egyelőre még az a válaszom, hogy nem. Néhány évet nagyon szívesen. Úgyhogy az eddig kapott három ajánlatot, hogy rendes férjet keressenek nekem visszautasítottam (külső emberek ajánlkoztak match-makernek, nem az ashramban élők). J De azért nyitva tartom a szemem, hátha szembejön egy királyfi fehér lovon, vagy tehénen, esetleg elefánton. J 

/chasing the cows back to the shed/

A másik nagy történés február végén az volt, hogy a teheneknek elkerítettek egy részt a mezőn, ahova ki lehet őket engedni az istállóból és szabadon bóklászva legelészhetnek. Szóval a tehenek kieresztése is szép pillanat volt. Aztán pár napja ebéd közben valaki észrevette, hogy kiszöktek a tehenek a rétről, úgyhogy szaladtak visszafogni őket. Mind meglett és csak az egyik szarva sérült meg egy kicsit, úgyhogy nem történt túl nagy baj. Az állatvilággal tovább ismerkedek, gyönyörű madarak vannak, sokfélék és nagyon szépen énekelnek, repülnek meg csak vannak. J Aztán valami mókus-menyét féle hosszú farkú kisállatokat is láttam a kertben. Meg mikor elmentem egy közeli városba gyönyörű lepkékkel találkoztam és néhány majommal is. A rovarokból is egyre több van sajnos ahogy melegszik az idő…. őket nem szeretem, tele vagyok csípésekkel. Most virágzik egy gyönyörű fa, nagy piros virágai vannak, tényleg nagy, tenyérnyi, azok ülnek az ágakon.

/the flower of my new favourite tree/

Kezd nagyon meleg lenni a szervezetem kicsit küszködik, hogy most kitalálja milyen évszak is van. Kezdetben a nagy hőmérsékletingadozása éjszaka és nappalok között, most meg a nyári meleg, pedig még csak tavasznak kéne lennie. Bár ez itt a tavasz, áprilissal kezdődik a nyár. Pedig már most olyan forró júliusi idő van… A gyerekek nevetve jegyezték meg, hogy én is kezdek „fekete” lenni. Ők persze a világos bőrt szeretik. Egyszer megégtem, azóta óvatosan tartózkodok a napsütésben. Bár így, hogy napközben iskola van a legnagyobb melegben behúzódunk a házba, ahol szintén nincs hűvös, de legalább nem süt a nap. A délutáni szél megváltásként szokott érkezni.

Meg vannak elégedve az aktív részvételemmel. Élvezem is, úgyhogy ez így jó. Az utóbbi hetekben főleg gyomláltam, meg a teheneknek érkező préselt kukoricát szárítottuk a tetőn, annak a cipelésében, lapátolásában segítettem, meg majdnem minden este chapatit készítek, így már az első két lépésben közel profi lettem. Hogy mikor kell megfordítani a készülő „palacsintákat” azt még nem mindig találom el, így van, hogy túlsül és kilyukad, vagy utána nem fújódik fel a parázson, mint egy lufi, mert összesült. De majd belejövök abba is, bár egyre kevésbé lesz kellemes a tűz mellett üldögélni. A tehenek etetésében is időnként segédkezem és kezdem leépíteni a „nem tudta ezt Mehemed, így felrúgták a tehenek” verses mese kapcsán kialakult félelmet, már meg merem ütögetni az oldalukat, hogy forduljanak vagy menjenek odébb, hogy odaférjek a vödrökkel.

/the cowfood arrived/

Reggelente továbbra is jógázom, napközben kis fizikai munka, jó kis alakformáló edzés. Tartottam attól, hogy fogyni fogok, de a múlthéten felfedeztem, hogy van mérleg és megnyugodtam, hogy nem. Hat-hét hete mezítláb járok, imádom! A múltkor mikor segítettem a tehenek etetésében és belebújtam az eddig nagyon szeretett kényelmes túraszandálomba, de nem volt jó érzés. Megszokta a lábam a szabadságot. A térdem változóan bírja a földön ülést és guggolást, a tartásom már egyenesebb, azt észrevettem. Vannak napok mikor nagyon jól tudok törökülni vagy térdelni, máskor kimászni is fáj az ágyból a térdemnek… Gyomláláskor mikor elfáradok a guggolásban lehajolva folytatom, ilyenkor a gyerekek szólnak, nyugodtan „ülj le” de az ülj le guggolást takar. J Pár hete kiment a bokám, tavalyelőtt nyáron szerzett hasonló sérülés után 6 hónap kellett, hogy újra jó legyen. Ez most gyorsabban gyógyul, kapott egy kis segítséget az itt dolgozó természetgyógyászoktól: masszázs vajjal, vörös sárpakolás, gőzkabin (bár az az egész testemnek nagyon jól esett). Van 5-6 állandó páciens, valaki itt is lakik, van aki a faluból jár ide kezelésre, speciális jóga, masszázsok, különböző sárpakolások, forró és hidegvíz, tisztítókúrák, diéta, gőzkabin ezekből áll a kezelés azon része, amit eddig láttam. A holisztikus szemlélet érvényesül, az eldugult orrom miatt kaptam étkezési tanácsokat. J

A szobámat egy hónapig megosztottam egy osztrák lánnyal, jóba lettünk, úgyhogy nyáron majd teszek egy bécsi látogatást.

Múlthét vasárnap volt Siva születésnapja, ezen az éjszakán az a szokás, hogy tüzet raknak, énekelnek, táncolnak, dohányoznak és alkoholt fogyasztanak, bár az utóbbi kettő az ashramban persze nem volt része az ünneplésnek. De volt nagy tábortűz a kertben. 

/Celebrating Shiva's birthday/

Eszter a turista is megkezdte ismerkedését az országgal. Pár hete voltam Devghatban, ami egy hindu zarándokhely. Ez egy kis falu két folyó találkozásánál, amik később a Gangeszbe ömlenek. Sok hindu jön, hogy megfürödjön a folyóban. A faluban, kisvárosban ashramok, szanszkrit főiskolák vannak, templomok, kertek szobrokkal, tényleg szép hely.

 /Devghat/

Csütörtökön Lumbinibe látogattam el, ahol Buddha született. Legalábbis a VI. században Ashoka emelt itt egy oszlopot, amin ez áll. A világörökség része és nemzetközi béke szimbólummá kezd válni. Rengeteg ország emelt itt templomot, meg is látogattuk Sri Lankát, Myanmart, Kínát, Japánt, Franciát, Koreát, Nepált. Nagyon különbözőek, a legtöbb mellett egy monostory is van. Nekem nagyon tetszett kívülről a kínai, de belül egy óriási aranyozott szobor volt, az már kevésbé tetszett. A régi palota helyén, ahol ténylegesen született egy templom áll és körülötte a kertben rengeteg gyönyörű nagy fa van, amikről imazászlók ezrei lógnak. Gyönyörű…. Kerestem egy csendes helyet az egyik fa tövében, ahol meditáltam. Olyan nyugalom és béke járt át, amit ritkán él meg az ember, tényleg különleges volt. Úgyhogy örülök, hogy eljutottam ide.

 

 Most a hétvégén nyaralok. Igazi nyári vakáció. Saurahába látogattam el az osztrák lánnyal és egy dán nő is csatlakozott hozzánk. Ez a városka a Chitwan Nemzeti park szélén fekszik és igazi nyaralóváros, a nepáliak is ide járnak lazítani, olyan a hangulat, mint egy dél-európai mediterrán tengerparti városkában. Pedig itt nincs tenger csak egy folyó. Tegnap reggel fürödtem a folyóban az elefántokkal.

Nagy élmény volt, úgy éreztem magam mint egy kisgyerek, rengeteget nevettem. J Utána a helyiekkel úsztam is a folyóban, bár később kiderült, hogy aligátorok lakják. De szerencsére nem találkoztam eggyel sem és már nagyon hiányzott az úszás a víz, pláne, hogy már nagyon meleg nyár van 33 fok körül. Délután mentünk a dzsungelbe elefántháton kirándulni, az is nagy élmény volt, bár a dzsungelből nem sokat láttunk, néhány majmot, őzet, madarakat, vadon élő kakast is! J

 Reggelente a folyóparton reggelizünk, tényleg tiszta luxusnyaralás. De ma már megyek vissza az ashramba. De teljesen lenyűgöztek az elefántok. J Nagyon helyes állatok. Szóval az elmúlt napokban igazi turista voltam, aztán ma visszatérek az ashramba. Kíváncsi vagyok hogy fogok boldogulni a helyi közlekedéssel, de optimista vagyok.

Április elején jelentkezem újra! Addigis jó tavaszodást otthon!

Namaste!

 Az ashramban nincs internet és a faluban sincs erre lehetőségem ezért maradtak el a rendszeres életjeladások. Most a hétvégén nyaralok (majd írok erről is), de most feltöltöm amiket eddig írtam, mert egy ideig bíztam benne, hogy idővel újra előfizet az egyik vendéglő az internetre, de sajnos nem. A legutóbbi közzétételkor külön akartam a két témáról szóló részt feltölteni, de ha jól látom az egyik eltűnt. Szóval most két régi írást olvashattok februárról, aztán holnap írok arról is merre jártam az elmúlt hetekben.

I have no internet access so now I upload the old posts what I didn't have a chance before. The second half is in English. This weekend I'm having a vacation that's how I have internet. So tomorrow I will write about what happened since the 15th of February.

2013.február 6.

Nagyon-nagyon élvezem napjaim a természet lágy ölén. Itt kevesebben laknak kb. 50-60-an, ettől olyan az egész, mint egy nagy család, és máris tagjának érzem magam. Már az első reggel elfogott egy megmagyarázhatatlan jóérzés, hogy itt a helyem, végignéztem a harmincegynéhány gyereken a ködfátyolon átszűrődő fényben és tudtam, hogy jó helyem lesz itt. És az is van. 

/Én a ház tetején - Me on the top of the house/

Egy napom úgy néz ki, hogy 5-5:15 körül kelek 5:30tól 6:15ig jógázom, 6:30-6:45 körül reggeli. Az iskola a gyerekeknek 7-kor kezd, közös énekléssel 7:30-ig. Én angolt tanítok mindhárom osztályban (4-5-6) és szociális tantárgyat a negyedikben, ami leginkább földrajz és történelem ötvözve, illetve az erkölcs és jog óránkat tudnám még ide sorolni (mert gimiben nekem volt ilyen is). Úgyhogy négy órám és két lyukasórám van délig. A lyukasórában általában készülök az óráimra, vagy olvasok. Délben ebédelünk és utána jön a délutáni munkaidő, ami kb. 13:00-tól 15:30-16:00-ig tart, attól függ ki mennyi idő alatt végez a feladatával. Utána kis pihi, aztán még van 16:30-tól 18-18:30-ig feladat, ekkor nem szoktak rám osztani semmit, csak megyek és csatlakozom ahova épp kedvem van, vagy pihenek. Aztán 6-fél7 körül van meditálás. Gyönyörű a templom, szerintem a környék legszebb épülete lehet, bár még nem jártam nagyon be a környező falvakat. Béke és nyugalom van benn, könnyebb lecsendesíteni az elmém, mint bárhol máshol, úgyhogy szeretem az esti meditálásokat. Aztán 19:30 körül vacsorázunk. Utána én általában már elvonulok. A gyerekek 22:00-ig még leckét írnak, aztán mennek aludni, mert 4-kor kelnek és mennek a tehenekhez. 

/templom, azóta átfestettek néhány dolgot rajta - the temple but now it's repainted/

Az első napokban mustármaggal foglalkoztam, a folyamat úgy néz ki, hogy, lekaszálják a mustárt, utána kiterítjük egy placcon és egy traktor össze-vissza átmegy rajta, átforgatjuk, a traktor újra jön, majd a szálakat lerázogatva elkülönítjük a magoktól a füvet, a placcon maradnak a magok. Először a nagyját, aztán szép fokozatosan tisztul a föld és végül csak a mustármagok maradnak. Ekkor ezeket átszitáljuk a már jól ismert mindenre használatos fonott tálcákon, majd a mustármagot kannával mérve zsákokba töltjük.

Aztán ültettem már krumplit és brokkolit is. Épp a brokkoli ültetése előtti nap csodálkoztam rá, hogy milyen természetességgel pakolják a friss trágyát ki a tehenek alól két kézzel a gyerekek. Elgondolkodtam, hogy vajon nekem el jönne-e egyszer ez a pillanat. Másnap a frissen trágyázott veteményesben jöttem rá, hogy nem zavar, hogy az nem csak sár, amibe a brokkolikat ültetgetem, ott már a föld részének tekintettem a trágyát. Azért a tehén alól továbbra sincs kedvem kipakolni, de lehet, hogy egyszer el jön az is. 

/munka a mustármaggal - working with the mustard/

60 tehenük van, úgyhogy rengeteg tejet iszunk meg joghurtot eszünk, isteni a joghurtjuk. Meg csinálnak tejszínt és vajat is, meg valami sajtféleséget, amit eddig csak levesben ettem, de úgy nagyon finom. Egyik nap túró is volt vacsorára! Szóval a tej fontos része az étkezésnek itt. Egyébként még nagyon sok brokkolit, újhagymát és karalábét eszünk. Nekem vendégnek még krumplit is gyakran készítenek, de ők azt ritkábban esznek, gyakori még a karfiol és a retek is, ezeknek a szárát is megeszik. Itt a zöldségek mellett gyümölcs is gyakrabban kerül a tányérra: banán és papaya (frissen nagyon jók, de mikor belefőzik a levesbe, vagy a zöldségek közé, az egyelőre számomra furcsa). A banánban nagy magok vannak. Próbáltam elméletet gyártani, hogy vajon otthon miért nincs, de aztán rákérdezve kiderült, hogy ez ilyen fajta banán és, hogy a másik fajtában itt sincsenek nagy magok. Miután én bőszen köpködtem a magokat felvilágosítottak, hogy meg lehet enni őket.  Hát igen… Részben kezdek belejönni az evésbe, az első alapszabály, hogy szabadság van, bármit lehet enni bármivel, úgy keverem össze a tányéromon levő dolgokat, ahogy kedvem tartja, és kézzel-lábbal-kanállal lehet enni. 
 Első találkozásom a cukornáddal többeket mosolyra fakasztott. Szerintem ez a fogorvosok rémálma: foggal hámozzák meg és utána megrágják a belsejét kiszívva a friss-édes levet, majd kiköpik a szálakat. Ha fel van darabolva már én is tudom enni, de az én fogaim nem ezen edződtek, úgyhogy nem akarom tesztelni, hogy a csomókon át is tudnának-e hámozni... Korábban a faluban sétálva láttam, ahogy egy kisgyerek nádat rágcsált, de nem gondoltam, hogy másnap már én is fogok.

A legtöbb délutáni műszakot az asztalosműhelyben segédkezve töltöttem, mert kiválóan tudok csiszolni. (Remélem, apukám ezt olvasva kihúzza magát, hogy az én lányom!) Eleinte a templom tetejére csiszoltunk korlátot, de néhány napja már ágyakkal foglalkozunk. A szellemi és a fizikai munka pont jó összhangban van. Jó, hogy az angolórákon kiélhetem a kreativitásom (itt most anyukám húzza ki magát és mosolyodik el) és az órákra készülés időnként kihívást is jelent, hogy hogyan tegyem érdekessé a nyelvtant is, vagy hogyan bírjam rá őket az aktív részvételre. Mert bár néhány lelkes diák minden osztályban van, vannak, akik a hajnali 4 órai kelés és reggeli 2 órás munka után 10 körül már bóbiskolnak vagy el is alszanak az órán. Nem szoktam felébreszteni őket, de igyekszem, hogy ne akarjanak elaludni.  Például, ha többet tudnék a fociról az már fél siker lenne, mert a gyerekek 85%-a focirajongó, de sajnos nálunk a húgom volt az ügyeletes foci VB néző…

 Egy csomó ötletemhez kéne internetet használnom, vagy nyomtatnom dolgokat, fénymásolni, ezek itt mind nincsenek, de már áldom a tanácsot, hogy hozzak magammal laptopot! Kincsek vannak rajta még gimiből meg innen-onnan, amit szerintem akkor elmentve nem is gondoltam, hogy később milyen hasznát fogom látni. Próbáltam írni nekik beszéd-gyakorláshoz szituációkat, aztán megakadtam, mert a legtöbb szituációs gyakorlat, amiben az angoltanulással töltött évek alatt részem volt tőlük annyira távol áll, de végül küldtem őket piacra zöldséget árulni, meg eltévedt turistát útbaigazítani meg ilyesmik.

Az időjárás itt egyáltalán nem emlékeztet a télre, olyan szeptemberi idő. Most is egy rövidujjúban ülök a szobámban nyitott ablakoknál, pedig már 6 óra és lement a nap. Nagyon élvezem a napsütést, de nem tudom, hogy fogom bírni a nyarat, mert volt már egy olyan meleg nap, ami elment volna nálunk egy július közepének simán és ez itt a tél… Mondjuk reggelek nagyon ködösek, annyira, hogy a nap csak olyan 10-11 körül tör át a ködfelhőkön, addig csak szűrt, borús fény van. Az egyedüli nehézség a koromsötétben felkelés… De lassan hozzászokom.

A szobám a második emeleten van kilátással a rizsföldekre és a hegyekre, amik mögött már India van. Van két ágy, egy szekrény és egy kisasztal. Ami viszont újdonság az előzőhöz képest, hogy saját fürdőszobám van, amit igényem szerint takaríthatok. És angol wc, az országban az első, amivel találkoztam! Nem volt bajom az állós/guggolós pottyantóssal a Kathmandu ashramban, de felmerült bennem, hogy azért egy kellemetlen hasmenéses időszak esetén nem lehet túl jó. Azt hittem, hogy az otthoni is sokszor furcsán működő emésztésem hamar kidől majd, de csak a negyedik héten volt néhány rosszabb napja, akkor csak rizst és joghurtot ettem, így hamar rendbejött.

A gyerekek nagyon helyesek. Mindegyikőjük tud annyira angolul, hogy megértesse magát velem és hogy néhány mondatot megtanítson. A negyedik-ötödik osztállyal egyezséget kötöttem, hogy minden óra után taníthatnak nekem ők is egy-két nepáli mondatot (a hatodikosok nem lelkesedtek az ötletért). Úgyhogy bővül a szókincsem, bár még mindig szegényes, mert a leírt mondatok egy részét nem sikerült még megjegyeznem, de már nagyon jól tudok forraltvizet kérni, meg azt mondani, hogy éhes vagyok vagy épp hogy nem vagyok éhes. 

A legnagyobb sikerem a tánccal van. Gyanútlanul mondtam, hogy szeretek táncolni, akkor rögtön, ott a mustármaghalmok között meg kellett mutatni, hogy milyen is a tánctudásom.  Az angolórák helyett táncórákat akarnak, a szünetekben szeretnék, hogy táncoljak nekik, úgyhogy teljes a siker. Kicsit bizonytalan vagyok, mert tudom jól, hogy akár hastánc, akár balett, akár egy kis szedett-vedett hip-hop, a tudásom messze van a profi szinttől és nem hiszem, hogy ezekben a stílusokban valaha is láttak mást táncolni én tudom, hogy ennek nem pont így kéne kinéznie…  Az abszolút favorit a „robot-dance”. De azért napról napra bátorodom. Főleg, hogy ők is elkezdték nekem tanítgatni a klasszikus stílust, ami ebben a régióban  A TÁNC, így már kevésbé érzem magam zavarban. Volt egy este, amikor órákon át táncoltunk. Most sok a tánc, mert két hét múlva lesz az ashram alapításának az évfordulója és minden szabad órában, (mikor áram is van) próbálnak a lányok, az egyik koreográfiát már nekem is elkezdték tanítani.

15th of February 2013

Our daily schedule has changed into summer version: morning work from 7am until 10.30am, daytime school from 11am until 4pm. On the 21st of February the anniversary of the foundation of this ashram is coming up so there is big preparation going on. We’ve built (okay, mostly they’ve built, but I’ve helped a little) a stage from ground and mud. I think it looks really good! There will be some kind of tent on it, but I have the feeling it won’t be the same as the tents on the stages in our summerfestivals. I will see in a few days. 

/building the stage - színpadépítés nepáli módra/

There are dance rehearsals every day. I am also teaching  them a coreography: robot-dance. Since they found out dancing is my hobby I have to dance for them every day and when once I moved like a robot it became a very popular. So now I’m trying to coreograph something to Michael Jackson’s Beat it! I surprise myself from time to time how many things I can do from what I thought before I cannot. J

I do yoga every morning, before it was from 5.30 to 6.30 now they have a special 10 days program until the 21st that anyone from the village can come for free yoga from 7 to 8. (So this way I can sleep longer.) And they are also offering medical chek-ups and treatments. I’ve read it in the guidebook, that for 100.000 people there are 5 doctors here (the example was Italy where it’s more than 600) so providing medical help for villagers is a big thing. I feel good knowing that there are two doctors here to whom I can turn with any problems. So far I haven’t had any big problems, another tourist told me she started to have diarrhoea on the second day she arrived to the country and she still had it after 3 weeks, I only had it once for 3 days, but it wasn’t really bad. And I have to get use to the temperature change between day and night, while the days are like summer the nights can be cool, and sometimes I simply forget to put on warm clothes so I caught a cold. But I can manage that without medical help. J

I love my days here. I have few hours of „phisical work” every day, I did window cleaning, polishing/sanding (?) beds and columns (for the top of the temple), planting (potatoes, broccolies), working with wheat, rice and mustard seeds, sorting TORMA roots, collecting corn etc. They say how hardworking I am, but they careful not to give me too dirty or phisicly exhausting works. I can be hardworking, because I feel I’m resting, my mind is in peace I don’t have to think about nothing else I can just enjoy the moment, talk with the others, learn nepali songs while I’m also getting something done. So I like it. And teaching every day 4 lessons in the school gives me the intellectual challenge what I need. I can put creativity in the lessons, sometimes I have ideas that would require internet, or printer or copy machine but since we have neither of theese I have to rethink it. There are around 10 children in each class between the age of 10 to 16. Some of them are really active some barely said 10 english words during theese 4 weeks, but I guess it’s the same everywhere. Besides morning yoga, school and my duty my evenings are free, sometimes I help making chapati, sometimes I read, sometimes I have a walk, sometimes I dance to myself (because my room is big enough even for that! I will miss it when I go home), sometimes I observe how to milk a cow, I even tried it once, but it’s not easy. I get tired just from kneeling under the cow, then you have to aim the milk into the bucket and pay attention that the cow doesn’t kick and you have to put strenght in the movement otherwise the milk doesn’t dome…. so it requires knowledge and practise. I’m not sure it’s a skill that I will perfect….

/girls working with wheat - hamupipőkék és a búza/

The view is beautiful when the morning fog dissappears, ricefields, hills, jungle forest, rivers. There are 3 rivers nearby Narayani is the biggest. I went there twice so far and I like to just sit on the bank, watch and enjoy the peace. There are nice smooth stones in many different shapes and colours on the riverbank. 

/fishing at Narayni river - halászok a Narayni folyón/

I love to walk barefoot on them and to walk on barefoot in general. Usually I’m without shoes all day, I enjoy so much. It brings back some childhood summer memories. J The villages here are tharu villages, tharu people live here. Most of the houses are from bamboo and mud. Sometimes they have fence made from natural materials, sometimes there isn’t anything around the house. Some of the animals walk freely on the streets like chikens, goats usually tied to something as well as the cows and the oxes.  I happen to be an attraction in the village there are not a lot of tourists here. Most of the people smile kindly so I nicely say Namaste back to them, but some are staring in a disturbing way, those I’m trying to ignore. 

/a tipical Tharu house in the village - egy tipikus Tharu ház a faluban/

 A girl from the ashram gave me a nepali name so some of them are calling me Tara, because Eszter is too difficult and they always forget it. Tara means Star, they pronounced Eszter  „A-star”, so it is a logical choice. They renamed my mother, father and sister also. J I feel home here from the first day, I’m part of a big family. Though I’m just a tourist in most of the time I don’t feel like that. I have my own room, I have my own bathroom, sometimes I get more diverse food than them, I only have morning duty and no evening one I have more freetime and I don’t speak their language (only a few sentences)so there are differences but still I feel myself part of their community. They are very cheerful and joyful people so it’s good to be around them.
 

/a peaceful afternoon - egy békés délután/

As I wrote the nature is beautiful, the people are amazing, my daily routine suits me perfectly and there is one more thing I wanted to write about. Nature comes with animals. They have many cows here so we drink a lot of milk and eat lots of fresh and tasty joghurt, sometimes also butter, cream, cheese and cottage cheese. There is a dog called Dharma and a cat named Om and two albino rabbits, who are hopping around all day. I’ve heard before that there are many many kind of birds in Nepal and indeed, there are some familiar ones like eagles, VERÉB and ducks, but at home I’m not used to the view of groups of green parrots singing on the trees. J And there was a big beautiful bird on the riverbank one day I don’t know what was it but it was very nice. In the river there are Marsh Muggers which are type of crocodiles living and some sweet water dolphins too at least the guidebook says so about Chitwan national park which is on the other side of the river, but it’s not likely to see a dolphin. It’s still unbelievable for me that all theese exotic animals are living here free. Even after seeing a rhino. Yes! I’ve seen a rhino, walking on the ricefield. One morning it was raining and the rhino started to walk back to the safeness of the sugarcane field later this way we could see him. We didn’t get too close since rhinos are not friendly animals but it was a great experience seeing one not in a zoo but walking free in the nature. Unfortunately I didn’t take my camera to have breakfast so I couldn’t take a photo of the rhino, but maybe there will be a next time. I don’t really like the thought that there are big poisonous snakes living nearby… but now they are still having a winter dream, and I hope they get active only after the rain comes when I’ll go back to my snakefree country. I made a discovery that I’m not afraid of spiders. I don’t like them, but one morning there was a real (I mean not the usual tiny housespider) spider on the wall in my bathroom, I hit it with my slipper, but it didn’t hurt him he quickly climed behind the mirror. I was living with him for two days, then I asked some local boys if it is poisonous or not, they didn’t know but advised to get rid of it, so they tossed him out of the window. During windowcleaning I met with many other ones but they were the ordinary housespiders. I still don’t want any kind of spiders near me if I have a choice but now I know that I don’t panic if I see one. After spiders let’s finish the animal section with insects. I already have some mosquito bites and it’s february, these just forgot that their time only comes in 1,5 months. I’m already afraid how will I sleep then since they don’t have nets on the windows….

 /Dharma, the dog - Dharma, a kutya/

 I spend a lot’s of time on my own compared to home just thinking, paying attention to myself, doing meditation, writing diary, drawing and dancing. I enjoy that I express my feelings and thoughts in another ways. What I would tell to my best friends or to my sister or mother now has to find other paths. Mostly I write, but feelings and pictures what come during meditation sometimes easier to draw or put into movements. I love that I move that much, morning yoga, afternoon dance plus the work, I go to bed every day tired but happy and satisfied. J

The strange thing in writing a blog that it’s one sided. So you get a hint about my days but I have no idea what’s going on with you… I hope you’re doing great! J

Namaste from the wonderful Nepal!

Namaste a csodás Nepálból! Remélem Ti is jól vagytok, furcsa hogy kevés infóhoz jutok rólatok… 
.

Most először kicsit nehéz, hogy itt vagyok és nem otthon. De lélekben arra is járok. Fogom a kezeket és adom-fogadom a nagy, szívből jövő öleléseket, könnycseppeket itatok fel és szomorkás de bíztató mosolyt osztok. Drága Dédi, nyugodj békében!

So here I am. I promised you a post about the city, though it already seems so far-far away. But I’m time traveling back with the help of my diary wthat I write daily. And I will share some experiences I had during my two days in Kathmandu and one day on the road from one ashram to the other.

Itt vagyok ismét. Ígértem, hogy írok a városról, most a természet lágy ölén töltöm napjaimat, így olyan távolinak tűnik. De kicsit időutazom a naplóm segítségével, amit szorgosan írogatok minden nap. J Úgyhogy íme a Kathmanduban töltött két nap és a városból vidékreutazás élményei.

On the first Sunday I went to the organic market with two girls from the ashram. We packed the vegetables, cheese, sweets, rice and flour into a small microbus. I’ve got the front seat the girls sat in the back. Most of the vehicles on the streets are old it’s very rare to see a car similar to the ones going on our streets. I was surprised that all these cars and microbuses are still working, especially since they use them on these roads with full of holes. Anyway I was a bit afraid, because of the state of the car, and because of their driving style. The transportation itself is an adventure. You have to be skillful to be a driver here, because they are moving in zigzags trying to get ahead and there are no lines, everyone goes where they can. The police are helping the traffic at the crossings. Everyone using horns all the time: I’m coming, I’m coming! The big trucks are painted colourfully, flowers, geometric patterns sometimes whole scenes and they always have some words written on their backs, like: Good luck! See you! Road king. One mistake and the game is over. Horn please! I really like their cheerful colours: blue, pink, red, yellow, green, etc.

Az első vasárnap, mikor az ashramból vittek zöldségeket egy organikus piacra én is velük tartottam. Egy kis mikrobusszal mentünk, ami hát nem volt épp mai darab, ahogyan a legtöbb jármű az utakon… Ránézésre nem is gondolnám, hogy még működőképesek…. Mondjuk amilyen rossz állapotban vannak az utak: kátyúk, nagy kődarabok nem tudom az általunk használt autók hogyan bírnák a strapát. Elöl ültem, eleinte kicsit feszült voltam részben az autó állapota, nagyobb részt pedig a vezetési stílusuk miatt. A közlekedés már maga egy kaland, a vezetéshez itt igazi tehetség kell: nincsenek sávok, mindenki megy amerre lát, cikk-cakkban kerülgetik egymást a teherautók, mikrobuszok, autók és motorosok. A kereszteződésekben rendőrök irányítják a forgalmat, a jelzőlámpák igen ritkák. Egyfolytában duduálnak: Jövök! Jövök! J A teherautókat szeretem, mert szép színesre vannak festve és mindig van valami olvasnivaló a hátukra írva, mint: Sok szerencsét! Az út királya. Viszlát! Egy hiba és a játéknak vége.

The market was in Patan which is south from Kathmandu, a beautiful old city. If you are a tourist you have to pay to walk on the streets at the old parts, because it is part of the world heritage and they are trying to save it and repair it from this income. Well it was shocking to see the beautifully carved wooden houses and the poverty right in front of it. There are many beautiful temples, palaces and houses. At the main square Durbar square I went into the Patan museum, which I learned later is the best in the country. I was still not in a very ’tourist mode’, so I mostly walked looked and watched and just let the beauty speak for itself and I didn’t read any additional information about what am I looking exactly. And I was ok with that. I had a guidebook in my hands, but I was walking on the streets just following my feet and let them take me wherever. Since they are NOT using street names finding anything in Kathmandu is very-very challenging. You have to ask the people, and ask them again. J So at first I wasn’t feeling so loosen-up, I was a bit worried about getting lost. But for the second time a week later I already got used to it.

A piac Patanban volt, ami Kathmandutól délre lévő város, de igazából össze van nőve vele. Az óvárosrészét a világörökség részévé nyilvánították, így a turistáknak belépőt kell fizetni az utcán sétálásért is. Ebből próbálják megőrizni a sokszázéves fafaragott domborzatú házaikat, templomaikat. Egyszerre látni a gyönyörű épületeket és a szegénységet, ami körbeveszi sokkoló volt. A főtéren (Durbar tér) jártam a Patan múzeumban is, amiről kiderült az ország legjobb múzeuma. Nem voltam túl turistaüzemmódban, az utcákon és a múzeumban is csak nyitott szemmel sétáltam és próbáltam befogadni a látottakat, nem olvastam utána mit is nézek épp. És így is jó volt, így esett jól.  Volt egy utikönyv a hónom alatt, de mivel nem használnak utcaneveket Nepálban, így a tájékozódásban nem sok hasznát tudtam venni. Elég nagy kihívás eltalálni bárhova, ha nem taxival megy az ember, de a kérdezősködő módszer működik, csak időnként sokadikra sikerül találni valakit aki megérti mit keresel és tudja is hogy jutsz oda. J Eleinte kicsit feszült voltam, hogy hogyan fogok tudni tájékozódni és nem eltévedni, de aztán úgy voltam vele, hogy egy taxiba bármikor be tudok ülni, hogy vigyen “haza”. A második alkalommal már egész bátran mászkáltam. És nem volt szükség taxira egyik alkalommal sem.

From Patan I had to take a local public transport bus to a place called Ratnapark and there change to another local bus, which should take me close enough to the ashram from where I can walk. By chance I ended up at the right bus station in Patan, so I took a bus and asked a girl when should I get off she said it’s close the ’fourth stop after this’ and she got off. Since the bus goes and if someone hits the side of the bus it stops and you can get on and off even if there were no original stops I still wasn’t sure when to get off. But others heard the conversation and told me it’s my time to get off, it turned out she had said the ’first stop after this’. J Well I’m still getting use to the pronunciation. There it took me 20 minutes to finally find the right bus. I got on a bus, sat in the back, and as we go the boy sitting next to me pat my shoulder and pointed behind us. There was a goat standing at the luggage space. I took my camera and tried to make a photo. Then I explained him that I’ve never travelled together with a goat before. Then he laughed. We didn’t talk much, but he helped me to stop the bus when my stop came. I got out the money from my pocket to pay for the ride, but the controller said that the boy just said to him in nepali that he will pay for me too. One busticket is 15 rupees, which is around 15 cents or 45 forints, a ticket costs almost 10 times more in Budapest…. This was another experience with the kindness of the people here. (The average monthly income is only around 60 euros!)  

Patanból helyi tömegközlekedéssel indultam el az ashramba. Át kellett szállnom, ahol kb 20 percbe tellt megtalálnom a másik nekem kellő buszt, mert rengeteg van, de végül sikerrel jártam. A busz hátuljába ültem le, a mellettem ülő srác megkocogtatta a vállam és mögém mutatott; a csomagtartóban egy kecske utazott! J Én persze erre előkaptam a fényképezőgépem, sajnos a kép nem lett jó… magyarázkodásba kezdtem, hogy még sosem utaztam együtt kecskével. Erre csak nevetett a kedves utitárs. Ő segített a leszállásban is, ugyanis a megállók sem fixek, a fix megállókon kívül bárkit felvesz a busz útközben aki megütögeti az oldalát. És bármikor le is szálhatsz, ugyanezzel a leszállásjelző technikával. Szóval a srác segített, hogy mikor is jön az én “megállóm”, majd mikor fizetni akartam volna a buszjegyért, akkor az “ellenőr” azt mondta nem kell, mert a kedves utitársam közben nepáliul közbeszólt, hogy ő fizeti a buszjegyemet. A jegy egyébként 15 rúpia, ami olyan 45 forint körül van, kevésnek tűnik a mi 400 forint körüli jegyárunkhoz, de itt a havi átlagkereset is csak 20.000 forint körül van! Na mindegy, nem az összeg miatt, hanem a gesztus esett jól, ami jól mutatja a helyiek hozzáállását a külföldiekhez. Eddig semmilyen negatív tapasztalatom nem volt a helyiekkel, volt egy fura figura, aki egy 20 percen át sétált mellettem a városban és mondta, hogy a barátom akar lenni, még az ashramba is velem akart jönni, de aztán sikerült erről lebeszélnem. Ő volt az egyetlen, akit nem tudtam hova tenni.

On the way to Terai, to the other ashram when the bus stopped I’ve got some mandarins from my travelling companions. Next to me was sitting a young couple with their 3 years old girl. Who really liked me (they said) and was talking to me non-stop in nepali and giving me from her chips and chewing-gum. J I didn’t have anything to give in return… but when I was blowing my nose she seemed to be interested in the pack of tissue papers what I took out from my pocket. So I gave it to her. I think she has never seen it before since they don’t really use, they spit a lot to the ground, children, old man, policeman, everyone, it’s common. And they blow their noses to the ground too, I don’t know yet how they do, and I still have around 87 tissue papers before I have to try it. J And the funny thing was that even her parents weren’t sure what to do with it, but then they used to clean the face of the child.

Úton Terai felé, a másik ashramba, mikor a busz megállt az utitársaktól mandarint kaptam. A mellettem ülő fiatal házaspár három év körüli kislánya volt a legnagyobb rajongóm (bár az egész buszon feltűnést keltettem turistaságommal), mindennel megkínált, amit evett. Én nem tudtam neki semmit adni… de mikor elővettem egy csomag zsepit, láttam hogy felkelti az érdeklődését, így a kezébe adtam. Szerintem még sosem látott ilyet, mert itt nem használnak zsebkendőt, a földre köpnek, fújnak orrot, mindenki a gyerek , az idős, a rendőr, nem illetlenség. A szülők is inkább a kislány arcának megtörlésére használták a zsebkendőt, bár apuka tett egy kísérletet az orrfújásra is. J

Before I continue with the roadtrip which took 6,5 hours (exactly the same as it took to fly from Munich to Delhi) let’s get back to Kathmandu a bit more. It is an extremely crowded city. There was a street, where people were trying to walk and motorbikes were trying to go, but we could barely move…. It’s noisy because of the horns and because they are like “southern people”, who like to communicate loudly. The dust is very big, it’s best if you wear something in front of your nose and mouth. It seems to be a very lively city where the life is happening on the streets. Usually they charge the tourists more than the locals no matter what you buy. Since it’s still cheaper than the price at home I haven’t started to persuade them about a better price, but I’ll learn it. There are some signs what I’ve found funny: like “KFC=Kwality Fast Food Café” of “Reliable Medical Pathology”.

Mielőtt folytatnám az útiélményeimet, ami egyébként 6,5 óráig tartott (pont annyi ideig, mint Münchenből Delhibe repülni) visszatérek Kathmanduba egy kicsit. Egy nagyon zsúfolt városról van szó, volt egy tér, ahol gyalogosok és motorosok próbáltak volna közlekedni, de olyan tömeg volt, hogy mozdulni se nagyon lehetett. Hangosak az utcák, a dudák zajától és az emberektől, a déli népekre hasonlítanak, hangosan szeretnek beszélni. Eleinte azt hittem kiabálnak, veszekednek, de aztán rájöttem, hogy csak egy-egy párbeszéd hangzik így. A por elég nagy, úgyhogy célszerű valamit a szánk-orrunk elé húzni, én ezt a sálammal oldottam meg. Egy nagyon élettelteli városnak tűnik, az utcán zajlik az élet, dolgoznak, beszélgetnek, üzletelnek, pihennek, mosnak, ott történik minden. Általában a turistáknak drágábban adnak mindent, mindegy mit veszel, de mivel még így is olcsóbb, mint otthon lenne, így egyelőre nem alkudoztam, de majd belejövök abba is. Időnként vicces feliratokkal találkoztam a városban, mint: “KFC=Kwality Fast Food Café” vagy a “Reliable Medical Pathology”, nekem az már gyanús, ha valami a megbízhatóságával hirdeti magát…

On my second visit in the city I was absolutely ok with the microbus ride, I’ve got used to it. I even enjoyed how we zigzagged between the trucks, motorbikes, other microbuses and pedestrians. (Oh yes, that’s challenging trying to cross the street on foot, you have to be really determined and go, and hope for the best that they will not hit you.) It was another very nice market (where I’m sure I’ll go back before I leave to buy some souvenirs) close to Thamel which is a touristic part of Kathmandu. I had a shopping list with me, and I was really proud to myself when at the end I could find everything but one: the things to make more bracelets with the children.

A második látogatás alkalmával már kifejezetten élveztem a mikrobuszos utazást, ahogy szlalomoztunk a járművek között. Gyalogosként elég nagy kihívás átkelni az út túloldalára, határozottan el kell indulni és remélni, hogy mindenki kikerül. J Ekkor egy másik piacra mentünk, nagyon tetszett, úgyhogy terveim szerint hazaindulás előtt még visszatérek. Ez a hely Thamel közelében volt, ami Kathmandu turistanegyede, így ott is körbe tudtam nézni. Volt egy kis bevásárlólistám és nagyon büszke voltam magamra, mert pár óra alatt mindent sikerült beszereznem, kivéve fonalat a karkötőcsomózáshoz, amit a gyerekekkel kezdtem el.

So on the road from Kathmandu to Terai (which is the name of the southern part of the country). I supposed to leave from the ashram around 11 am so that I have enough time to walk to the busstop where the bus will be around 11.15. Two boys helped to carry all the things, because I had some extra packages to bring with me to the other ashram and we left 5-8 minutes later so I was hoping that when the bus said they will be there around 11.15. they meant it in a nepali way which means at least 15 minutes later. So when the bus only came at 12.00 I wasn’t so surprised. While I was waiting I observed that they transport all kinds of things on the top of the buses: bags of course, animals (goat), motorbikes and even people. I was travelling with around 20 people in the microbus (called Kolhuwa Tiger) it was a not too old vehicle. Though on the webpage of lonely planet they strongly advise not to take the local transport if you travel to the countryside, since it was a private bus, and in the ashram they know the driver personally and there were two children in the car I felt rather safe. I’ve seen 3 crashed vehicles on the way, two trucks and one bus, but only one truck seemed rather fresh (maybe a day or so), the other two I think has been there for some time, they just couldn’t take the wreck away yet. There was music played, the view was mostly beautiful, so I wasn’t bored. Firstly I enjoyed the sight of the mountains with the terrace-fields, later there were a big river what we followed, and then from what I realized we are arriving to the south, there were more and more unknown trees. J At the end the driver dropped everyone out in front of their homes so it was really slow, but this way I also didn’t have to walk but I arrived right in the middle of the ashram.

Az utam Kathmanduból Teraira (ami az ország déli, sík részének a neve). Újabb bizonyítékot nyertem a nepáliak laza időkezeléséről, ahogy 45 percet vártam a buszra és közben megfigyeltem, hogy mi mindenfélét szállítanak a buszok tetején: csomagokat, kecskét, motort és embereket is. Kolhuwa Tiger névre hallgató kisbuszunk körülbelül 20 embert vitt belsejében (a tetején egyet se, csak a csomagokat) és nem tűnt túl lepukkantnak. Mivel az ashramból személyesen ismerik a buszvezetőt, így nyugodt voltam, hogy célbaérek egyszercsak. Végig zene szólt és a táj is gyönyörű volt; eleinte a teraszok a hegyoldalakban, aztán egy nagy folyó mellett vezetett utunk, majd onnan tudtam, hogy lassan a déli régióba érünk, hogy egyre több ismeretlen fafaj jelent meg és déli gyümölcsök csüngtek róluk. J Az út végén a busz mindenkit házhoz vitt, ami meglehetősen lassú volt, de mikor engem is az ashram közepén rakott le nagyon hálás voltam, hogy nem kell még a sötétben tovább bandukoldom.

Next week I’ll write about my days here, what I really enjoy so far. In the ashram there is no internet, I have to go to a shop. And since we have 97 hours without electricity per week I have to be lucky to go there at the right moment. But you will hear again from me sooner or later! J

Jövőhéten írok majd az itteni napjaimról, amik nagyon-nagyon jól telnek.  Az ashramban nincs internet, el kell mennem egy boltba és mivel hetente 97 órát töltünk áram nélkül, így kis szerencse is kell hozzá, hogy a bolti nyitvatartás, az én szabadidőm és az elektromosság pont egybeessen. De előbb-utóbb csak sikerül! J

 Hétfőn délelőtt elindulok a másik iskolába, úgyhogy ideje bemutatnom, hol töltöttem napjaimat eddig. Kilátás az erkélyről. Nem mindig ilyen tiszta az idő. Tegnap az eső is esett, először mióta itt vagyok azt mondják ez a tavasz jele… Hát lehet, viszont ez azzal járt, hogy egész nap nem sütött a nap, ami nem épp a meleg eljövetelét jelentette, legalábbis nekem.

/the view to one side - a kilátás az egyik irányba/

/the view to the other side - a kilátás a másik irányba/

/the house where I live - a ház, amiben lakom/

When the weahter is clear this is the view. Yesterday it was raining so it was nothing like this. They say the rain is the sign that spring is coming! J

/classroom 1 - osztályterem 1/

Most már minden nap megyek az iskolába és uzsonna előtt 2-3 osztályban tanítok. Meséket olvastunk, beszéltünk róluk, játszottunk, meg mesét írtunk. J Többen készítettek rajzokat is a meséhez meg csak úgy. Úgyhogy már egész kis gyűjteményem van. Most van itt a félévi vizsgaidőszak, az általános iskolákban is. De itt vizsga helyett tréninget, workshopokat tartanak az osztályoknak 10 napon keresztül. Ma volt az első nap; angol. Úgyhogy kibontakozhattam a feladatok megtervezésében. Tényleg úgy éreztem, hogy valamit hozzá tudok tenni a programhoz, mert hát a zöldségaprítás meg tésztagömbölyítés megy ugyan, de sokkal lassabban, mint a többieknek körülöttem. J

/classroom 2 - osztályterem 2/

I go to the school every day now. To teach some English, I was reading stories for the children mostly and we were discussing it. A 10 days long training started today for the childen, it covers all subjects. Today was English so during the preparation I could really be active and creative and I felt that finally a field where I’m competent. J

/writing story - meseírás/

Egyik délután felvittem fonalakat magammal az iskolába, hogy megtanítsam a gyerekeket karkötőt csomózni. És óriási sikere lett, azóta a ’Good morning! How are you?’ megszokott mondatok, amik mindig elhangzottak, ha valaki szembejött velem most kiegészültek azzal, hogy megkérdezik, mikor viszem a fonalakat, mert, hogy még a másik karjára is szeretne csomózni, vagy a testvéreinek, vagy az anyukájának. Úgyhogy az otthonról hozott 13-15 gombolyag fonalam már most a végét járja. Ma voltam a városban és megpróbáltam fonalat is venni, hogy a másik iskolába is jusson valamennyi. J Nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz.  A sorban állás nem erősségük, a fonalosztás stresszesebb feladatnak bizonyult, mint amire számítottam.

/makig bracelet - csomózás/

One afternoon I brought yarn (?) with me to the school and taught how to make bracelets. It was a big success. Since then the usual ’Good morning! How are you?’ greeting is longer with another question ’When will we make bracelets again? Can you give me more yarn?’. So I’m almost out of the materials already!

Bármit képesek kreatívan használni a gyerekek. A múltkor láttam, hogy a „chapati” sütés közben a fém lap alatt a tüzet úgy élesztgették, hogy egy fél üreges biciklikormányon keresztül fújták a levegőt. J Egy darab csillámló csomagolópapírral órákig eljátszott két kislány. Néhány pénzérme dobálásával egy osztálynyi gyerek szórakozott. Vannak ismerős játékok is, mint az ujjpárbaj és az ágasi favorit: körben ülős tenyérbecsapós; és tanultam újakat is. Kevés játéktárgyuk van és így is boldogok, nevetnek, játszanak, veszekednek, élnek és virulnak.

The children are really creative, they can play with anything. Two little girls were playing with a piece of glittering wrapping paper for hours, a whole class can play with a few coins. There were familiar games like thumb-fight, and the favourite game of the children at Ágas, when they sit in a circle and clap into the next persons palm. And I’ve also learned new games.

Egyik lánynak szülinapja volt és sok csokit, karamellát kapott mindenkitől és ahelyett, hogy eltette volna magának későbbre egy részét szétosztotta. De nem csak tőle, más gyerektől is kaptam már cukrot meg tasakos samponmintát. Nem nagyon vannak saját tulajdontárgyaik, másképp viszonyulnak a tulajdonhoz. Mikor beinvitáltam két lányt, akik fonalért jöttek, míg az egyiküknek levágtam a fonalat és megmutattam hogyan kezdje el a másik lepakolta a polcomról mindent a neszeszerembe is simán belekukkantott, rákérdezett mindenfélére, hogy ez mi meg az mire való. Kicsit furcsa volt, ahogy a dolgaim között keresgélt, de nagyon sok érdekesség volt szem előtt. J

Múlt hétvégén volt egy táncbemutató. Nagyon tetszik a táncuk! Nem tudom a másik iskolában is lesznek-e táncórák, ha igen, remélem belóghatok majd egy-kettőre. Az itteni tánctanár február végén hónapokra elmegy turnézni Európába. J

There was a dance performance last weekend. I really loved it! So I hope I’ll have a chance to learn some.

/cows - tehenek/

Tegnapelőtt délután nem volt iskola, mert sok volt a ház körüli teendő. Ami azt jelentette, hogy a gyerekek nagy része a tehenek alól zsákokba pakolta a trágyát, a nagyok meg a zsákokat a teherautóra cipelték, mert ment a szállítmány a másik iskolába. Az délebbre van, ott nagyobb a farm és nem elég az ottani tehenek termése. Ebbe a tevékenységbe nem invitáltak be és én sem erőltettem. Inkább a másik „vendéggel” az ashramból elindultunk megmászni az itt magasodó hegyek egyikét. Nem jutottunk fel a tetejére mire lement a nap, úgyhogy visszaindultunk, de vasárnap, ha jó idő lesz, újabb expedícióra indulunk majd. A fák közül így is gyönyörű volt a kilátás.

On a schoolfree afternoon while the children were packing the cow manure to the back of a truck to send it to the other ashram (where the fields are bigger so what the cows make there is not enough), I went hiking with another foreign guest. We couldn’t reach the top before sunset, but the view was amazing even from between the trees.

Az iskolában töltött órákon kívül próbálkozom a rizsszitálással, válogatással, meg a ’chapati’ készítésben is egyre ügyesebb vagyok. Általában azért még csak golyókat gömbölyítek, de időnként már nyújthattam is a tésztát! A szülinapi vacsoránál is szép, összehangolt láncban dolgoznak és gyönyörű lett a végeredmény. Az elsők kis gombócot gyúrnak a tésztából, a következő kettő ember kerekre nyújtja és itt félbe is vágja, a következők pedig megtöltik, és szépen összezárják a bugyrokat. Aztán olajban kisütötték, és az utolsó ember a láncban tálcákra helyezte őket lecsöpögni… az icipici mindmegette. Hát igen, utána megettük. Nagyon finom volt, otthon ettem hasonlót (a nepáli napon), de ennek sokkal jobb volt a fűszerezése. Ritkán esznek ilyet, de a szülinapos a hét végén elmegy az ashramból, úgyhogy ez egyben búcsúvacsora is volt. A családja Belgiumba költözött és ő is utánuk megy.

The dinner making is a real groupwork. Someone mixed the dow, then two people make small balls, the next two people form it into flat round shape, and this time also cut it into half. The next people fill the dow with the filling and form it nicely. Then another person fries it, and the last person sets them on trays so the oil can drip…. And of course at the very end we eat it. It was a really delicious birthday/farewell dinner for a girl who will leave the ashram.

Tetszenek a mindennapok, nyugodtak. Reggelente néha jógázom az egyik nővel, most meg egy 10 napos jóga workshop kezdődik a gyerekeknek, úgyhogy időnként azon is részt veszek. Szembesültem azzal, hogy a tüdőkapacitásom sehol sincs az övékhez képest… Majd a nyáron letesztelem, hogy úszás közben érezhető lesz-e a jóga hatása.

Minden este chanting and meditation, már a lábaim is egyre jobban bírják. Még mindig nagyon megfájdulnak a térdeim az egész napos földön üléstől. De tegnap először már nem fájt annyira, hogy ez megakadályozzon a meditálásban. J Két este volt tanítás is meditálás előtt, a spiritualitás volt a téma. A könyvtárból ki fogom venni Sri Aurobindo valamelyik írását, elvégre róla nevezték el az ashramot és az iskolát is, így szívesen megismerném részletesebben gondolatait. Nem lesz egyszerűen emészthető, azt már ebből a két ízelítő estéből megtudtam. De hátha egy-két alapgondolat leér a 4,5 hónap alatt.

/temple behind the school - az iskola mögötti templom/

I love my days here. They are calm. Some mornings I do yoga, most evenings I join the meditation and chanting. My knees are hurting from the lot’s of sitting on the floor. But I’m getting more and more used to the sitting positions so my legs hurt less and less. There were a teaching about spirituality. And I think I will get a book from Sri Aurobindo from their library, since they named the ashram and the school after him so I would like to know his philosophy better. It won’t be an easy to read him, but maybe I can digest a few thoughts during theese months.

Üdvözlet Nepálból! Greetings from Nepal! Namaste!

Következő bejegyzésben mesélek a városról! The next writing will be about the city!

E.

UI.: Érdekesség: Nepálban az igent nem bólintással jelzik, hanem a fej oldalra billentésével. Amitől én mindig inkább egy ilyen vállrándításszerű mindegyre asszociálok, vagy „hát jó”. Sokszor zavaró, de remélem, nemsokára megszokom. Hiszen már kezdek a járda bal oldalán közlekedni és nem beleütközni minden szembejövőbe. J

And the translation to the previous post:

The plane I took from Budapest was flying above the house I live in, so my eyes were fixed on the dark dot down there, what I thought to be my home until the window became foggy from my breath and the heat of my palm…. The airport in Munich is huge, but there are lot’s of creative ideas how to make the waiting more comfortable in the transfer area. The flight from Munich to Delhi took around 6,5 hours, and I think we were around halfway when I started to believe, that it’s really happening I’m at the beginning of a looong and excitting journey! I’m really doing this.

Arriving to India was different then what I expected, it was foggy and cold, there were no heating at the airport. At the international transfer dest I mentioned, that in Hungary the check-in lady wasn’t sure if she can send my luggage all the way till Kathmandu or just until Delhi. I didn’t have a visa to India so they went down to the luggage claim to search for my backpack, it took 2 hours, but they’ve found it! J In the meanwhile I started talking with girl from Finland, who now lives and works in Nepal. She gave me a lot’s of useful tips and invited me to dinner! So I’ve already felt welcomed in Nepal though I wasn’t even there yet.

The airport of Kathmandu is like an exhibition from the past, red brick building, no computers at the immigration office desk… As you walk along a corridor from the plane into the building there are funny facts about Nepal. „We have the highest mountains and the shortest people”. „We express their creativity in the use of horns”. etc. Both are true, I’m always hitting my head  into doorframes and I’m longer than my bed. The streets of Kathmandu are loud from horn „music”, I haven’t decided yet if it annoys me or I like it. J

When I stepped out from the airport, the reality hit me. The Asia what I’ve only seen on screen before was right in front of me with it’s noises, dust, and the crowd. I could’t find anyone holding a sign with my name so I phoned the ashram from my newly bought nepali sim card and they were on the way but their car broke down so they had to change into a taxi to come.

It was already dark when I arrived to the ashram. Two girls showed me my room. It was on the top floor of a nice white building. And it was already dinner time so we went to eat. The dining hall is a big room with concrete floor. They leave their shoes outside of the building. First my feet was really cold, but when I’ve seen some of the children next to me on bare foot I knew I’ll just have to get used to it. The temperature during the day is nice, around 15-18 degrees, but at night it’s below freezing. So between 9am and 5pm I have no problem, but the rest of the evening, night and morning is challenging since they have no heating and only cold water in the tap. (They have water in the tap! It’s a good thing!).  I’ve seen coming from the airport that they make small fires on the street in front of the houses and sit around to warm up a bit. Here there is also an outside kitchen were they cook above fire, you can go there to get some heat. The children are having a shower once or twice a week on the rest of the days they use some heated water to clean themselves a bit. So I quickly decided that it’s not necessary for me neither to have a cool shower every day. My sleeeping bag is really great so I’m not cold during the night.

An ordinary day at winter looks like this: people are getting up from 4 am, because there are cows to milk breakfast to prepare and other things. Breakfast is at 7am, then children make their homeworks, then help around the house and in the garden, at 9.30am is lunch, and from 10am to 11am there is chanting for the children at the school garden and at 11am their lessons start. Around 1.30pm there is ’snack’ and then school continues till 3.30pm. After that they have some work around the house again and they have freetime usually after 5 pm. Dinner is around 6.15.pm. Then from 7pm to 8pm there is chanting and meditation. After that they go to sleep or study or do their own things. The children usually help around the house 2x1 hours per day. It seems well organized, everyone knows when to be where and do what (except me, but I’ve started to find my place). It’s also really sweet how young children if they have an argument run for an older child and ask him or her to decide who is right. J

I’ve taught a few Enghlish lessons in school, we’ve learned colours, bodyparts, animals and read a few stories. They have Englis, Nepali, Science, Sociology, Music, Dance and Painting class so it’s quite complex, they can figure out what interests them and if nothing in school there is still the farming.

Everyone is really nice and open to me. They ask if I need anything even the small children give their place to me next to the fire and I have to strongly insist that they can stay there otherwise I’ll have to sit there. The older children ask more times a day how am I, how did I sleep, etc. Some of the adults doesn’t speak English, but from the finest pieces placed on my plate by the women int he kitchen I know that they treat me special too.

I’m trying to take part in the works around the house, but I don’t even know the name of the activities in Hungarian so I won’t try the English translation. I was „selecting” rice and wheat, I worked with dry corn, and I’m really good in pealing potatoes, and chopping vegetables since these are activities I’m familiar with. J And I’m trying to become the master of „chapati” making, which is the name of their flat, round bread. I’m at the beginning of the chain, forming small balls from the dow. J

I’m learning some nepali from the children, but it’s still not enough to communicate, but slowly, maybe in a few months.

I feel myself really great here. They have another ashram and school at the south part of Nepal where they need more help, so next week I’ll go there, and it’s likely that I’ll spend most of my time there. But if it took me less than a week to find my place here I think it won’t take much more there neither. The weather is warmer there and the air is less dusty. Though the mountains are further… but they have rhinos, special one-horned rhinos. Nowadays they are causing some trouble distroying the plants in the garden with their giant feets, but they hope to fix this problem. I don’t think I could be much help in that, I don’t know anything about rhinos…. J

Greetings from Nepal! Namaste!